Csupasport: kézis beállóból a világ legerősebb embere

B. L.B. L.
2020.04.13. 15:15
Irtózatos lövőerejű kézilabdázóból vált a világ legerősebb emberévé Fekete László, akinek a felé áradó szeretet adott erőt a nehezebb pillanatokban. A kilencszeres natúr világbajnok erőművész egyedül jutott fel a csúcsra, ám a dopping elleni harcban rendre magára hagyták.

„Szerencsére jó genetikával áldott meg a sors, amikor az élvonalban kézilabdáztam, százkilencvenkét centiméter és kilencven kiló voltam. Irtózatos lövőerőm volt, olykor megesett, hogy mire az ellenfél kapusa felemelte a kezét, már mögötte pattogott a labda. Máskor meg csak annyit vettek észre, hogy mire rákészültek a lövésemre, mi már futottunk vissza védekezni” – így kezdődik a Fekete Lászlóval készült interjú a Csupasporton.

A világ egykori legerősebb embere mesélt arról, hogyan és miért váltott sportágat, hogyan lett ismert erős emberként és hogyan harcolt szinte egyedül a doppingmentes sportért. A teljes interjú elolvasható a Csupasporton, ahol arról is beszámolunk, hogyan versenyeznek a világ legjobb kerékpárosai karantén idején. „Szerencsére jó genetikával áldott meg a sors, amikor az élvonalban kézilabdáztam, százkilencvenkét centiméter és kilencven kiló voltam. Irtózatos lövőerőm volt, olykor megesett, hogy mire az ellenfél kapusa felemelte a kezét, már mögötte pattogott a labda. Máskor meg csak annyit vettek észre, hogy mire rákészültek a lövésemre, mi már futottunk vissza védekezni” – így kezdődik a Fekete Lászlóval készült interjú a Csupasporton.

A világ egykori legerősebb embere mesélt arról, hogyan és miért váltott sportágat, hogyan lett ismert erős emberként és hogyan harcolt szinte egyedül a doppingmentes sportért. A teljes interjú elolvasható a Csupasporton, ahol arról is beszámolunk, hogyan versenyeznek a világ legjobb kerékpárosai karantén idején.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

A napfelkeltével megjött a kedve is a Keszthely–Balatonfüred futáson

Csupasport
2026.08.04. 11:02

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28