Darts: Klaasen elvesztette az utolsó meccsét, de továbbjutott

K. Zs.K. Zs.
2020.04.24. 00:11
null
Jelle Klaasen (Fotó: PDC Darts Twitter)
Bár két győzelem után egy vereség is becsúszott neki, hetedikként a holland Jelle Klaasen jutott be a legjobb 32 közé a dartssport első számú szervezetének online versenyén, a PDC Home Touron, miután megnyerte a 7-es számú csoport küzdelmeit a csütörtöki játéknapon.

 

A SZABÁLYOK

A csoportmérkőzések 32 estén át zajlanak. Mindennap négy versenyző küzd meg egymással a csoportelsőségért körmérkőzéses rendszerben, a találkozók öt nyert legig tartanak. A csoportok győztesei (32 játékos) bejutnak a verseny második szakaszába, melynek lebonyolítási rendszerét a PDC később ismerteti.

A 2006-os BDO-világbajnok Jelle Klaasen északír, majd német ellenfelét is legyőzte, és kiváló esélye volt arra, hogy behúzza a harmadik mérkőzését is, csakhogy hiába vezetett 3–0-ra, majd 4–2-re is Ryan Meikle ellen, a fiatal angol képes volt megfordítani és megnyerni a csatát.

Ezzel felcsillant a remény a német Gabriel Clemens előtt: ha legveszteség nélkül legyőzi az északír Gavin Carlint, ő jut tovább. Eleve keskeny volt előtte az ösvény, és már az első lépés sem sikerült, az addig nyeretlen Carlin megnyerte az első leget, és végül az övé lett a meccs is.

Így Clemens nem zárkózott fel a két kétgyőzelmes mellé, és Klaasen eggyel jobb legkülönbségével megelőzte legyőzőjét, Meikle-t.

DARTS, PDC HOME TOUR
7. CSOPORT

Gabriel Clemens (német) (93.82)–Ryan Meikle (angol) (90.07) 5–3
Jelle Klaasen (holland) (85.36)–Gavin Carlin (északír) (85.05) 5–2
Ryan Meikle (angol) (86.97)–Gavin Carlin (északír) (86.85) 5–1
Gabriel Clemens (német) (96.21)–Jelle Klaasen (holland) (93.03) 3–5
Jelle Klaasen (holland) (92.67)–Ryan Meikle (angol) (94.57) 4–5
Gavin Carlin (északír) (89.77)–Gabriel Clemens (német) (87.39) 5–4

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Jelle Klaasen 3 2 1 14–10 +4 90.43 4
2. Ryan Meikle 3 2 1 13–10 +3 90.82 4
3. Gabriel Clemens 3 1 2 12–13 –1 92.21 2
4. Gavin Carlin 3 1 2 8–14 –6 87.43 2
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

A PÉNTEKI MŰSOR
8. CSOPORT
20.30 (Tv: Sport1)

Jonny Clayton (walesi)–Adam Hunt (angol)
Richard North (angol)–David Pallett (angol)
Adam Hunt (angol)–David Pallett (angol)
Jonny Clayton (walesi)–Richard North (angol)
Richard North (angol)–Adam Hunt (angol)
David Pallett (angol)–Jonny Clayton (walesi)

Az eddig továbbjutó játékosok: Jamie Lewis, Luke Woodhouse, Dave Chisnall, Geert Nentjes, Nick Kenny, Ryan Searle, Jelle Klaasen

Legfrissebb hírek

Kelemen három leget nyert, de kikapott Cullentől a Slovak Darts Openen

Egyéb egyéni
2026.06.19. 22:35

Már csak egy nagy trófea hiányzik Luke Littler gyűjteményéből

Egyéb egyéni
2026.06.15. 10:16

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
2026.06.14. 22:13

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.13. 23:44

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.12. 20:34

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 13:19

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28
Ezek is érdekelhetik