Gyász: elhunyt Sarnyai Ilona, a MÁI SE alapító elnöke

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.04.24. 21:38
Türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegséget követően, életének 78. évében elhunyt Sarnyai Ilona, a MÁI SE alapító elnöke – tájékoztatta szerkesztőségünket a Magyar Asztalitenisz-szövetség.

Sarnyai Ilona 1992-ben került kapcsolatba a fogyatékos asztalitenisszel, edzői tevékenysége során olyan játékosok kerültek ki a kezei alól, mint a mai napig aktív paralimpiai ezüstérmes Csonka András, az országos bajnok Dollenstein János, Kis-Juhász József és Kovács Ika Ilona.

1993-ban felkérték a magyar paraválogatott szakágvezetőjének, ebben a pozícióban 1998-ig tartó unkásságának legnagyobb eredménye az 1996-os atlantai paralimpián 3-as kategóriában győztes Sasváriné Paulik Ilona által elért aranyérem.

Szövetségi kapitányi munkája után továbbra is az intézet edzőjeként tevékenykedett. 2002-ben megalakította a Mozgássérültek Állami Intézete Sport Egyesületet, melyet 16 évig vezetett, amíg egészségi állapota ezt megengedte – írta a MOATSZ Média.

Temetéséről családja később intézkedik.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
5 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
6 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47
Ezek is érdekelhetik