Birkózás: minden válogatott tesztje negatív, folytatódik a felkészülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.05.15. 10:54
null
Minden teszt negatív lett birkózóinknál (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
Mint ismert, a magyar birkózóválogatott tagjai is részt vettek a Testnevelési Egyetem vérplazmavételi programjában, amelynek keretében mindegyikük koronavírus-tesztje negatív eredményt hozott.

Ez már csak azért is örömteli hír, mert a járvány kezdetekor, február és március folyamán többen iráni és olaszországi felkészülésen vettek részt, illetve itthon is nemzetközi edzőtábor zajlott húsz ország birkózóinak részvételével. A jelek szerint azonban megfelelőnek bizonyultak az akkor foganatosított szigorú higiéniai intézkedések, így senki sem betegedett meg.

A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) a járvány hazai mérséklődésével összhangban orvosi ajánlást állított össze a válogatott kereteknek és a kluboknak, ennek megfelelően kis csoportokban kezdődhetett újra a munka. A tervek szerint júniusban jön el az ideje a különböző válogatott felkészülések folytatódásának központi edzőtáborokban.

Persze nem árt, ha van mire készülni, hiszen a nemzetközi szövetség, az UWW június végéig töröltette az összes versenyt. Ezzel kapcsolatban Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke, az UWW-büró tagja elmondta, hogy hazánkban is megvárják a nemzetközi szövetség álláspontját a versenynaptár újraindításáról, amelynek idejét körülbelül szeptemberre tette.

Valószínűleg akkor kerül sor az MBSZ évi rendes közgyűlésére is, amit az intézőbizottság elhalasztott az eredeti májusi időpontról.

Legfrissebb hírek

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52

Kötöttfogásban a legjobbak között vagyunk

Birkózás
2025.12.19. 12:02

Szőke Alexet és Vitek Dáriust jutalmazta a Nemzetközi Birkózószövetség

Birkózás
2025.12.17. 11:33
Ezek is érdekelhetik