Darts: Klaasen az utolsó meccsen ütötte ki a világbajnokot

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.26. 23:49
null
Klaasen drámai végjátékban harcolta ki a továbbjutást (Fotó: PDC Twitter)
Fordulatos csatával folytatódott a PDC Home Tour, amely immáron a második szakaszához érkezett. A világbajnok Peter Wright hiába kezdett két győzelemmel, a csoport utolsó találkozóján 6–1-re kikapott Jelle Klaasentől, és kiesett a Home Tourról. A világranglista 48. helyén álló hollandnak a körbeverések miatt csak fölényes győzelemmel lehetett esélye a továbbjutásra.

Bő egy hét szünetet követően folytatódott a PDC Home Tour. A világ legjobb dartsozóinak online versenye immáron a legjobb 32 küzdelmeinél tart, a szervezők döntése értelmében pedig nyolc napon keresztül négyfős csoportokban küzdenek az újabb továbbjutásért.

További változás, hogy az első szakasszal szemben immáron hat nyert legig tartottak a mérkőzések, ennek köszönhetően hosszabb, fordulatosabb összecsapásokra nyílt lehetőség – s kétszer is csak döntő legben lett meg a párharcok győztese.

Az utolsó mérkőzést Wright várhatta az élről, akinek az esetleges körbeverés miatt még egy egyleges vereség is belefért volna Klaasen ellen. Ehhez képest az est során a skót világbajnoknál erősebb átlagokat hozó holland tükörsima 5–0-val kezdett. Wright ezt követően ugyan szépített, de így sem volt sansza arra, hogy visszakapaszkodjon. Klaasen 6–1-re megnyerte az összecsapást és ezzel elsőként került a 3. szakaszba.

DARTS, PDC HOME TOUR
2. SZAKASZ, 1. CSOPORT

Peter Wright (skót) (88.21)–Ryan Murray (skót) (87.72) 6–2
Cristo Reyes (spanyol) (92.96)–Jelle Klaasen (holland) (91.28) 6–5
Ryan Murray (skót) (76.34)–Jelle Klaasen (holland) (81.99) 4–6
Peter Wright (skót) (83.06)–Cristo Reyes (spanyol) (89.35) 6–5
Cristo Reyes (spanyol) (92.18)–Ryan Murray (skót) (81.90) 6–3
Jelle Klaasen (holland) (90.39)–Peter Wright (skót) (80.71) 6–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Jelle Klaasen
3 2 1 17–11 +6 87.48 4
2. Cristo Reyes
3 2 1 17–14 +3
91.45 4
3. Peter Wright 3 2
1
13–13 0
84.06 4
4. Ryan Murray 3 3
9–18 –9 81.42 0
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

SZERDA
PDC HOME TOUR
2. SZAKASZ, 2. CSOPORT

Stephen Bunting (angol)–Mike De Decker (belga)
Glen Durrant (angol)–Alan Tabern (angol)
Mike DeDecker (belga)–Alan Tabern (angol)
Stephen Bunting (angol)–Glen Durrant (angol)
Glen Durrant (angol)–Mike DeDecker (belga)
Alan Tabern (angol)–Stephen Bunting (angol)

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik