Evezés: Evezz a Holdig kihívást indított négy ország

2020.05.19. 11:58
null
Virtuálisan akarják elérni a Holdat a négy ország evezői (Fotó: visualatin.agency)
Négy ország evezősei különleges kihíváson vehetnek részt, amelynek célja, hogy virtuálisan elérjenek a Holdig.

 

Az akcióhoz ezúttal is ausztrál, brit, kanadai és új-zélandi evezősök csatlakozhatnak, akikre az a feladat vár, hogy május 21. és 31. között ergométeres evezésük során a megtett távolságot feltöltsék egy online adatbázisba, és végül közösen sikerüljön legyűrniük a 384 400 kilométert.

A négy nemzet evezőseit korábban hasonló internetes aktivitás hozta össze: az „Egyperces kihíváson” több mint 2300 sportoló, köztük olimpiára készülő profi, valamint lelkes amatőr vett részt.

A világjárvány miatt az ergométeres edzések még mindig jellemzően a sportágban élők napi munkájának szerves részét jelentik, hiszen korlátozottan tudnak vízen készülni.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Belgium ötöt vágott Új-Zélandnak, így csoportelső lett

Foci vb 2026
2026.06.27. 06:57

Elkezdődött az Új-Zéland–Belgium és az Egyiptom–Irán mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.27. 05:01

Egyiptomnál Szalah rohamozza az iráni kaput; a belgáknál Doku is kezd Új-Zéland ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:09

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Mohamed Szalah az egyiptomi futballtörténelem egyik legszebb fejezetét írná meg hazájával

Foci vb 2026
2026.06.22. 06:08
Ezek is érdekelhetik