Tokió 2020: kész a sportlövők selejtezős menetrendje

2020.05.27. 17:04
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elfogadta a Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) tervezetét a tokiói olimpia kvalifikációs küzdelmeinek folytatására.

A koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztott nyári játékokra a sportlövő kvóták nagy része már elkelt, de az európai versenyzőknek minden szakágban maradt még egy kvalifikációs versenyük, amit nem rendeztek meg. A puskásoknak és pisztolyosoknak májusban Plzenben kellett volna megküzdeniük a helyekért, a korongosoknak pedig a Chateauroux-ba tervezett Európa-bajnokságon, szintén májusban, ám ezeket a viadalokat is törölték.

A szerdán nyilvánosságra hozott kvalifikációs menetrend szerint a cseh és a francia városban jövőre sem lesz verseny. A puskásoknak és pisztolyosoknak a légfegyveres számokban a finnországi Lohjában február végén vagy március elején sorra kerülő 10 méteres Eb-n, a többi számban, valamint a koronglövőknek pedig a jövő májusra tervezett eszéki összevont kontinensviadalon lesz lehetőségük megküzdeni a kvótákért.

A megszerezhető helyek száma nem változott, azaz légpuskában két-két, az összes többiben pedig egy-egy hely kiadó még.

Tokióba a világranglistáról is kijut majd egy-egy versenyző számonként. Ezzel kapcsolatban az a döntés született, hogy a 2020. március 31-i állást veszik alapul, amelyhez hozzáadódnak majd a jövő márciusban és áprilisban sorra kerülő egy-egy puska, pisztoly, illetve koronglövő világkupán elért eredmények.

A kvalifikációs időszak 2021. június 6-án zárul.

A magyar sportlövők eddig négy kvótát szereztek, férfi puskában Péni István és Sidi Péter, női puskában Mészáros Eszter, női pisztolyban pedig Major Veronika.

Legfrissebb hírek

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.07.26. 12:26

Sike József aranyérmes az 50 méteres 40 vegyes számban a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.25. 17:24

Sike József ötödik lett a mozgócéllövő-vb-n

Egyéb egyéni
2026.07.24. 21:37

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:30

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
2026.07.22. 14:13

Sportlövő-vk: Dénes Eszter és Péni István ötödik lett Münchenben

Egyéb egyéni
2026.05.30. 18:35

Európa-bajnok a női csapat standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2026.05.11. 19:09

Eb-aranyérmes a női sportpisztolyos trió

Egyéb egyéni
2026.05.10. 14:12