Darts: Aspinall és Clayton is bejutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2020.06.05. 00:22
null
Nathan Aspinall lesz a pénteki döntő egyik résztvevője (Fotó: PDC)
Nathan Aspinall és Jonny Clayton lesznek a PDC Home Tourja, azaz a profi dartsosok otthoni versenye döntőjének utolsó résztvevői, miután páratlanul izgalmas mérkőzések után ők ketten végeztek a második elődöntő első két helyén.

 

Igazán izgalmasan alakultak a PDC Home Tour utolsó előtti versenynapjának mérkőzései: az első két forduló után mind a négy résztvevő, Joe Cullen, a korábbi világbajnok Rob Cross, Nathan Aspinall és Jonny Clayton is egy-egy győzelemmel és vereséggel állt, így tehát borítékolható volt, hogy az utolsó két mérkőzés győztese kerül a fináléba.

Ez előbb Aspinallnek sikerült, aki magas színvonalú mérkőzésen Clayton 6–5-ös legyőzése után ugyanígy 6–5-re kapott ki Crosstól, hogy aztán a harmadik meccsén ismét 6–5 álljon az eredményjelzőn, ami ezúttal az ő sikerét és továbbjutását jelentette.

A másik továbbjutó, egyben csoportgyőztes Jonny Clayton lett, aki az Aspinalltől elszenvedett veresége után Cullen ellen győzött 6–5-re, majd Crosst meglepetésre 6–1-re elverte, így jobb legkülönbségének köszönhetően ő került az első helyre.

A döntőt péntek este játsszák, Aspinall és Clayton mellett Gary Anderson és Jelle Klaasen szereplésével.

DARTS
PDC HOME TOUR
2. ELŐDÖNTŐ
Rob Cross (angol, 91.55)–Joe Cullen (angol, 99.33) 4–6
Nathan Aspinall (angol, 106.70)–Jonny Clayton (walesi, 100.24) 6–5
Joe Cullen (angol, 89.68)–Jonny Clayton (walesi, 90.50) 5–6
Rob Cross (angol, 107.53)–Nathan Aspinall (angol, 104.82) 6–5
Nathan Aspinall (angol, 97.30)–Joe Cullen (angol, 92.54) 6–5
Jonny Clayton (walesi, 97.01)–Rob Cross (angol,92.75) 6–1

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Jonny Clayton
3 2
1
17–12 +5 95.92 4
2. Nathan Aspinall3 2 1 17–16 +1 102.94 4
3. Joe Cullen
3 1
2
16–16 0
93.85 2
4. Rob Cross
3 1
2
11–17 –6 97.28 2
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlagát tüntettük fel.

DÖNTŐ
20.30:
(Tv: Sport2)
Nathan Aspinall (angol)–Jelle Klaasen (holland)
Gary Anderson (skót)–Jonny Clayton (walesi)
Jelle Klaasen (holland)–Jonny Clayton (walesi)
Nathan Aspinall (angol)–Gary Anderson (skót)
Gary Anderson (skót)–Jelle Klaasen (holland)
Jonny Clayton (walesi)–Nathan Aspinall (angol)

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik