Polgár Judittal és Lékó Péterrel is sakkozott – Ennio Morriconéra emlékezünk

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.07.31. 23:34
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

• A hétköznapokat Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján tölti, azaz katonaéletet él Rédli András, a Honvéd olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívója. A 36 éves sportember a lapunknak adott interjúban elmondta, nagyon szereti a szerda reggeleket, amikor az ő részlegük tart az akadémia teljes állományának közös testnevelésórát, ami egyfelől jó közösségépítő program, másrészt segít a katonák fizikumát karbantartani. A vívás egyelőre háttérbe szorul, mert, noha szeretne kijutni a tokiói olimpiára, mostanság ez nemigen jut eszébe. Hogy miként tervezi a pályafutását, arról is beszélt.
• A hétköznapokat Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján tölti, azaz katonaéletet él Rédli András, a Honvéd olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívója.
A 36 éves sportember a lapunknak adott interjúban elmondta, nagyon szereti a szerda reggeleket, amikor az ő részlegük tart az akadémia teljes állományának közös testnevelésórát, ami egyfelől jó közösségépítő program, másrészt segít a katonák fizikumát karbantartani. A vívás egyelőre háttérbe szorul, mert, noha szeretne kijutni a tokiói olimpiára, mostanság ez nemigen jut eszébe. Hogy miként tervezi a pályafutását, arról is beszélt.

• Mindössze az abszolút győztes RSM2 legénysége teljesítette 18 órán belül a 155 kilométeres távot a Kékszalag vitorlásversenyen rajtoló 535 hajó közül. Az első helyen célba érő egység kormányosa, Vándor Róbert a Nemzeti Sportnak elmesélte, hogy a befutót követően pezsgőztek kicsit, és meg is fürödtek a Balatonban, de aztán elpakolták a hajót. Az igazi ünneplés csak azután következik, hogy kicsit kipihenik magukat. Arról is beszélt, hogy a kenesei bóját a második helyen vették, utána az élre álltak, és ott érezték meg, hogy kezdenek ellépni a mezőnytől.

• Hosszabbítás mellékletünkben megemlékezünk a július 6-án, 91 évesen elhunyt Ennio Morriconéról. A világhírű olasz zeneszerzőt a sport világa is meggyászolta. Közismert sakkszenvedélyének magyar szálai is akadtak, egy-egy alkalommal asztalhoz ülhetett Lékó Péter, illetve Polgár Judit ellen is. Játékosként eljutott az olasz nemzeti bajnokság második osztályáig, később pedig – immár műkedvelőként – összemérte erejét Garri Kaszparovval és Anatolij Karpovval is, Borisz Szpasszkijjal pedig egy alkalommal remizett. A komponista a Roma futballcsapatának elkötelezett szurkolója volt.

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
11 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik