Evezés: a hétvégi válogatón dől el az Eb-csapathajók sorsa

MTI MTIMTI MTI
2020.08.14. 18:27
null
Evezős ob a Maty-éren (Fotó: Kuklis István/Délmagyarország)
Mindössze két héttel a szegedi evezős országos bajnokságot követően szombaton, illetve vasárnap felnőtt, U23-as és ifjúsági Európa-bajnoki válogatót rendeznek Velencén, ahol a vidékbajnokságra is sor kerül.

 

Szierer János, a felnőttek szövetségi kapitánya emlékeztetett rá: a hétvégi verseny a felnőtt és az U23-as korosztályban egyformán a végső válogató az Európa-bajnokságokra.

„Az első válogató alapján összeraktuk a nagyobb létszámú csapatokat, a négypárevezősöket, kétpárevezősöket, négyeseket, amelyeknek ezen a hétvégén meg kell mutatniuk, hogy mit tudnak. Most dől el a csapathajók sorsa” – mondta.

A kapitány kiemelte: egypárevezősben kora tavasszal Pétervári-Molnár Bendegúz és Bertus Kitti nyerte meg a válogatót, de nem indulhattak április végén az elmaradt európai olimpiai kvalifikációs versenyen, az Eb-részvételük mégis azzal az eredménnyel vált biztossá a későbbiek folyamán.

„A Simon, Juhász egységnek kormányos nélküli kettesben simán be kell húznia győzelmet. Könnyűsúlyú egypárban Galambos Pétertől ugyancsak győzelmet várok. A női mezőnyben könnyűsúlyú egypárban favoritnak tartom Polivka Dórát, aki fölényesen, jó időeredménnyel nyert két hete az ob-n. Kétpárevezősben az Eb-indulásért harcol a Preil Nikolett, Gadányi Zoltána páros, amely magasan favorit volt az ob-n, de ott gyengén szerepelt. Így érdekes verseny vár erre a kettősre, mivel akad kihívója” – vélekedett a kapitány.

A felnőtt Eb-t október 9. és 11. között Poznanban rendezik meg – az erről szóló hivatalos megerősítést azonban a rendezőkkel egyeztetve július végéről augusztus közepére tolta a nemzetközi szövetség –, míg az U23-as korosztály Eb-jét Duisburgban tartják szeptember 5-6-án.

Az ifjúsági korosztály számára is fontos hétvége következik, bár a szeptember 26-27-i belgrádi Eb megrendezésével kapcsolatos végleges döntést augusztus végére halasztották.

Legfrissebb hírek

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:42

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
Tegnap, 4:30

Elképesztő látvány, norvég megszállás: ezrek eveznek a Times Square-en – videó

Foci vb 2026
2026.06.22. 09:48

Evezés: vegyes érzések az U19-es Eb után

Utánpótlássport
2026.05.27. 09:05

Evezés: ötödik helyek az U19-es Európa-bajnokságról

Utánpótlássport
2026.05.24. 19:30

Evezés: nyolc magyar indulóval kezdődik az U19-es Eb

Utánpótlássport
2026.05.22. 09:06

Los Angeles 2028: mindkét evezős számban indulna Pétervári-Molnár Bendegúz

Egyéb egyéni
2026.04.21. 12:30

Az evezés szabadsága – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik