RUSADA: leváltották az Orosz Ügynökség vezetőjét

Vágólapra másolva!
2020.08.28. 15:00
Menesztették Jurij Ganuszt, az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) vezérigazgatóját, aki 2017 augusztusa óta töltötte be a posztot.

Leváltásáról pénteken közgyűlésen határoztak a RUSADA alapítói – tudatta sajtókonferencián Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság vezetője. Hozzátette, hogy Ganusz utódját hat hónapon belül választják meg, addig a RUSADA ügyvédje, Mihail Buhanov viszi az ügyeket.

„Biztosak vagyunk abban, hogy a RUSADA működési tevékenysége független marad, a közgyűlés minden döntése teljesen legitim, és megfelel mind az Orosz Föderáció jogszabályainak mind a nemzetközi előírásoknak” – fogalmazott Pozdnyakov arra az újságírói kérdésre válaszolva, hogy nem tartanak-e a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) negatív reakciójától. A WADA korábban óvta az orosz sporthatóságokat attól, hogy eltávolítsák posztjáról Ganuszt.

A TASZSZ beszámolója szerint az ügyvezető vezérigazgató, Mihail Buhanov utasítást kapott, hogy forduljon az orosz bűnüldöző szervekhez Jurij Ganusz tevékenységének kivizsgálása céljából, mivel az őt leváltók azzal vádolják, hogy hivatali ideje alatt jogsértéseket, így pénzügyi visszaéléseket követett el.

Pozdnyakov júliusban közölte, hogy a RUSADA 2018-as és 2019-es pénzügyi tevékenységének ellenőrzése számos „jelentős jogsértést” tárt fel. Ganusz válaszában tagadta, hogy bármilyen pénzügyi szabálytalanságot elkövettek volna.

A WADA decemberben megfosztotta a megfelelési státusztól a RUSADA-t, és olyan – az oroszok által megfellebbezett, így még nem végleges érvényű – döntést hozott, amelynek értelmében az ország sportolói a nemzeti válogatott tagjaként négy évig nem vehetnek részt jelentős nemzetközi versenyeken, így a tokiói olimpián sem.

A szankció akkor lép hatályba, ha azt jóváhagyja a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), amely az ügyet várhatóan november elején tárgyalja.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
19 órája

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik