Karate: fél év után rendeztek újra hazai versenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 13:46
Címkék
Fél év szünet után először került sor ismét karateversenyre Magyarországon.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány okozta márciusi leállást követően a sportágban áprilisban elindult egy hazai online formagyakorlat versenysorozat, amely 13 hétvégén keresztül tartott. A kezdeményezők az elmúlt hétvégén rendezték meg a sorozat utolsó állomását, amely immár személyes jelenléttel, de a járványra való tekintettel a biztonsági előírások maximális betartásával zajlott.

Mivel a versenyszámok túlnyomó részében már korábban eldőlt, hogy az összesítésben kik lettek a győztesek, a zárófordulóban csupán nyolcan vettek részt.

A versenyen – akárcsak az online időszakban – küzdelmi (kumite) kategóriák nem szerepeltek, az ifjú karatésok csak formagyakorlatokat (kata) hajtottak végre. A bírók és a nézők végig maszkot viseltek, és egymástól a biztonsági távolságot betartva helyezkedtek el. Az esemény ideje alatt a versenyzők is maszkot hordtak, melyet csak akkor vették le, amikor tatamira léptek.

A tokiói olimpián bemutatkozó sportágban az idei világversenyeket törölték, csupán kisebb hazai viadalok megtartása várható az ősz folyamán.

Legfrissebb hírek

Karate: megvédte Európa-bajnoki címét Halász Jázmin

Egyéb egyéni
2025.12.11. 12:42

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01

Hárspataki nem jutott tovább a csoportjából a karate-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.27. 20:35

Karate-vb: a szövetségi kapitány szerint Hárspataki érmes lehet

Egyéb egyéni
2025.11.25. 12:57

Hárspataki Gábor a karate-vb előtt: Az éremmel elégedett lennék

Egyéb egyéni
2025.11.21. 11:19

Karate Hungarian Open: huszonhárom ország harcművészei versengtek Budapesten

Egyéb egyéni
2025.11.18. 13:40
Ezek is érdekelhetik