Sportlövészet: Sidi Péter elnöki figyelmeztetésben részesült

Vágólapra másolva!
2020.10.07. 13:14
null
Sidi felszólították, törölje a valótlanságokat tartalmazó posztokat (Fotó: Tumbász Hédi)
Miként a Nemzeti Sport kedden megírta, Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke, Sinka László főtitkár és Győrik Csaba szövetségi kapitány edzőivel együtt meghallgatta a 25 és 50 méteres országos bajnokságon a 3x40 lövéses összetett versenyszám döntőjében szóváltásba keveredő Péni Istvánt (UTE) és Sidi Pétert (KOSE). A vezetők a békéltetést szorgalmazták a két sportoló között, amely azonban nem vezetett eredményre.

„A 2020. évi 25/50 méteres Országos-bajnokság szeptember 27-i versenynapján szokatlan események történtek. Péni István, az UTE versenyzője óvást jelentett be Sidi Péter fegyverével kapcsolatosan, ellenséges hangulat alakult ki! A versenyzők egy hosszú folyamat következményeként súlyos, gyakran nyomdafestéket sem tűrő megjegyzéseket tettek egymásra. A verseny a zsűri döntéseinek köszönhetően befejeződött. További óvás nem érkezett, az eredményhirdetést megtartottuk – idézi a szövetség szerdai közleménye Nagy Györgyöt. – Sajnálatos, hogy ezt követően néhány nappal Sidi Péter példátlan módon, ismételten megtámadta, elsősorban a Facebookon Péni Istvánt. Szerettem volna az érintetteket kibékíteni, amely egyeztetést online, illetve telefonbeszélgetések keretében folytattunk le. Továbbá békéltető levélben is megkerestem az érintett sportolókat.”

Miután kétoldalú érdemi előrelépés nem történt a békéltető folyamatban, Nagy György elnöki figyelmeztetésben részesítette Sidi Pétert.

„Egyben felszólítottam Sidi Pétert, hogy a közösségi médiában szereplő valótlanságokat tartalmazó bejegyzéseket törölje. Amennyiben ez nem valósul meg, abban az esetben az MSSZ fegyelmi bizottságánál fegyelmi eljárást fogok kezdeményezni. Felhívtam a figyelmét a továbbiakban a sportszerű magatartási szabályok betartására. Nyomatékosan utasítottam, hogy tartózkodjék más versenyzőkkel szembeni verbális és más irányú fellépésektől, mert ez elfogadhatatlan és mérgezi a sportolók, válogatott társak közötti együttműködést. Nem segíti a jövő évi tokiói olimpiai játékokra, más világversenyekre, a hazai bajnokságokra való, egyébként is sokszorosan nehezített felkészülést sem” – szól a közlemény

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik