Darts-vb: nézők előtt rendezhetik meg a tornát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.24. 11:15
null
Michael van Gerwen ismét megnyerné a világbajnokságot (Fotó: AFP)
December 15-én kezdődik és január 3-ig tart a darts-világbajnokság, amelynek mérkőzéseit a koronavírus-járvány ellenére nézők előtt rendezhetik Londonban.

 

A világszövetség (PDC) megerősítette a verseny dátumát és helyszínét, utóbbi a korábbi ellenkező híresztelések ellenére ismét az Alexandra Palace lesz. Miután a brit kormány hétfőn bejelentette, hogy jövő szerdától – korlátozott számban ugyan, de – visszatérhetnek a nézők a sporteseményekre, a PDC is abban reménykedik, hogy az év legfontosabb tornáját szurkolók előtt bonyolíthatja majd le.

„A hétfői bejelentés után intenzívebbé válhatnak az egyeztetéseink az illetékes hatóságokkal, hogy március óta először nézők előtt játszhassunk Nagy-Britanniában” – mondta Barry Hearn, a PDC vezetője.

A tervek szerint a megadott időszakban 16 versenynapot tartanak, csak karácsonykor és szilveszterkor lesz szünet a vb-n.

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
2025.09.11. 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik