Kerékpár: 7 év után kitették a brit válogatott sprintedzőjét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.11.11. 15:48
null
Jason Kenny új edző után nézhet (Fotó: AFP)
Hét év után távozott posztjáról Kevin Stewart, a brit kerékpárosok sprintedzője – értesültünk a Magyar Távirati Irodától.

 

A helyi szövetség tájékoztatása szerint a szakembertől „kötelességszegés és a versenyzőkkel szemben tanúsított viselkedése” miatt váltak meg. Hozzátették: Stewart figyelmen kívül hagyta a magatartásbeli problémáival kapcsolatos többszöri figyelmeztetést, „viselkedése elmaradt a várt értékektől és normáktól”, így rossz fényt vetett a szervezetre is – számolt be a hírügynökség.

Az MTI hozzátette: Stewart elnézést kért tetteiért, és elismerte, hogy azok miatt a továbbiakban tarthatatlanná vált a pozíciója a brit csapatban. Kiemelte: még az előtt benyújtotta a lemondását, hogy a szövetség meghozta volna a végső döntést az ügyében.

Stewart a tokiói olimpiára éremesélyekkel készülő brit kerékpárosok szakmai stábjának oszlopos tagja, többek között a hatszoros olimpiai aranyérmes pályakerékpáros Jason Kenny edzője volt – adta hírül a távirati iroda szerda délután.

Legfrissebb hírek

Megdőlt az egyórás kerékpáros magyar csúcs

Kerékpár
2025.09.08. 19:17

Befejezte pályafutását a Tour de France-győztes Geraint Thomas

Kerékpár
2025.09.07. 21:31

Sikeresen átesett a műtéten a négyszeres Tour de France-győztes kerékpáros

Kerékpár
2025.08.29. 17:01

Kerékpársport: Feldhoffer még önmagát is meglepte a szintlépéssel

Utánpótlássport
2025.08.21. 20:08

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
2025.08.01. 19:24

A hegyekbe' fönn – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
2025.07.03. 23:44

Országúti kerékpár: hegymenetben az utánpótlás is

Utánpótlássport
2025.05.29. 08:55

Hármas olasz siker született a Giro d’Italia első királyetapján – Roglic ki-, Ayuso elszállt

Kerékpár
2025.05.27. 17:24
Ezek is érdekelhetik