Ma sorsolnak 2022-re; Kijev csalódottan várja a Fradit

H. D.H. D.
2020.12.06. 23:25
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Nem vesz részt a kedden kezdődő kaposvári országos úszóbajnokságon Hosszú Katinka. A háromszoros olimpiai bajnok azzal indokolta döntését, hogy most inkább edzenie kell az olimpiai felkészüléshez. Igaz, a Budapesten megrendezett ISL-sorozat előtt és után, de még a versenyek idején is folyamatosan azt hangoztatta, hogy minél több versenyre van szüksége, hiszen felkészülése ezekre épül(ne). „Logikus lépés ez a részéről ”  – mondta lapunknak Sós Csaba. Hogy a szövetségi kapitány miért nem lepődött meg Hosszú bejelentésén, kiderül cikkünkből.     

„A 2024-es lesz az első 5G-s sakkolimpia, amelyen nemcsak élőben lehet követni a versenyt, de magukat a meccseket is a szobába lehet hozni otthon. Zöld sakkolimpiát szeretnénk, hogy ne menjen a környezet kárára, ezért a versenyzők biciklivel közlekedhetnének a hotel és a versenyhelyszín között. Azonos számú férfi- és női csapat indulását szeretnénk. A sakk megújításának víziója ez” – többek között erről is beszélt a Nemzeti Sportnak Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke azt követően, hogy a nemzetközi szövetség (FIDE) Budapestnek ítélte a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát.

Vannak utcák Budapesten, amelyeknek a neve összefonódik az emlékezetben egy-egy híres lakóéval. Ilyen a Rózsadomb aljában található rövid utcácska, a Tizedes utca is, Lakat Károly valamikori birodalma. A Ferencváros korábbi kiváló futballistája, későbbi kétszeres bajnok edzője,
a magyar olimpiai válogatottat 1964-ben és 1968-ban is olimpiai aranyéremhez segítő mesteredző itt élt 1953-tól haláláig, három és fél évtizeden keresztül. A Tizedes utca titkait fiával, Lakat T. Károly Szepesi-díjas újságíróval igyekszünk megfejteni, cikkünk a Népsport mellékletben olvasható.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
12 órája

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11

A mexikói Pumasnál magyar edzők nevét áldják; az ETO megverte a Fradi ellenfelét

E-újság
2026.06.24. 23:55

Chema Rodríguez levonta a tanulságokat kapitánysága végén; Mexikóban már háromezer éve is labdával játszottak

E-újság
2026.06.23. 23:50

Messi és Messi!!!; Kenéz György: 70

E-újság
2026.06.23. 00:20

Lionel Messi: Amíg jól érzem magam, ott leszek a pályán; Kopasz Bálint: Ez a királyok viadala, a bajnok viselkedjen férfiként!

E-újság
2026.06.21. 23:59
Ezek is érdekelhetik