Parasport: Zanardi már kommunikál a környezetével

2020.12.28. 11:34
null
Zanardi állapota nagyot javult (Fotó: Dömötör Csaba)
A négyszeres paralimpiai bajnok, korábbi Formula–1-es autóversenyző, Alex Zanardi még június 19-én szenvedett súlyos koponyasérülésekkel járó balesetet, s most közel fél évvel azután, hogy egy szembejövő teherautóval ütközött a kézzel hajtott háromkerekű handbike-jával, orvosai igazán biztató javulásról számoltak be az állapotát illetően.

A Corriere della Sera beszámolója szerint az 54 éves sportember a hallását és látását is visszanyerte – hogy teljesen, vagy csak részlegesen, arról nem ír a lap –, és kezének mozgatásával képes válaszolni a neki feltett kérdésekre.

„Zanardi felismeri az orvosait, a feleségét, és képes a kezeit mozgatni, a hüvelykujjával mutatja, hogy »oké«, így képes kommunikálni a környezetével” – írja a corriere.it.

Arról egyelőre nem szólnak a beszámolók, hogy az olasz sportember mikor hagyhatja el az őt ápoló padovai intézményt, ahova novemberben szállították át.

Az olasz Zanardi június 19-én szenvedett balesetet, amikor kézzel hajtott, háromkerekű járművel, handbike-kal részt vett egy parasportolók részére rendezett országos váltóversenyen. Amikor áttért a másik sávba, összeütközött egy szembejövő teherautóval, leesett a sisakja, súlyos fej-, arc- és szemsérüléseket szenvedett. A baleset után helikopterrel kórházba szállították, ahol lélegeztetőgépen volt és mesterséges kómában tartották. Azóta több stabilizáló műtéten is átesett, operálták az arcát és a koponyáját is.

Zanardi ismert autóversenyzőként 2001-ben egy németországi viadalon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindkét lábát amputálni kellett. A saját maga által tervezett protézis segítségével megtanult újra járni, majd túraautóban is versenyzett. Ezt követően talált új kihívásként a kézi hajtású kerékpárra, amelyben négy paralimpiai bajnoki címet nyert: kettőt 2012-ben Londonban, kettőt pedig 2016-ban Rióban.

 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
10 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
11 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
17 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02