Súlyemelés: doppingolásért felfüggesztették a világbajnok orosz versenyzőt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.12.20. 11:31
null
Kasirina már tinédzser korában is követett el doppingvétséget (Fotó: Getty Images)
Doppingolás miatt – egyelőre ideiglenesen – eltiltották a versenyzéstől az oroszok leghíresebb női súlyemelőjét, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes Tatyjana Kasirinát.

 

Felfüggesztéséhez az az adatbázis szolgált alapul, amelyet a moszkvai laboratórium ez év januárjában, hosszadalmas huzavona után adott át a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA), és amely a 2012 és 2015 között orosz sportolóknál elvégzett doppingvizsgálatok eredményeit tartalmazza. A WADA a labor működését 2015 végén felfüggesztette, miután egyértelművé vált, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott, állami támogatással.

A nemzetközi ügynökség az adatbázis átvizsgálása után idén áprilistól kezdve már több orosz élsportoló doppingügyét hozta nyilvánosságra a listán szereplő csaknem háromszáz név közül. A tiltott segítséget igénybe vevők sorából a WADA eddig 21 súlyemelőt tiltott el ideiglenesen vagy diszkvalifikált véglegesen, s most vették elő a 29 éves Kasirina esetét.

Az ólomsúly ötszörös világbajnoka és nyolcszoros Európa-bajnoka 2012-ben, Londonban nyert olimpiai ezüstérmet, a 2016-os riói játékokon viszont nem indulhatott Oroszország eltiltása miatt. Ő maga tinédzser éveiben követett már el doppingvétséget, amiért 2006-ban két évre eltiltották a versenyzéstől.

Legfrissebb hírek

A World Skate feloldotta az oroszokra és fehéroroszokra vonatkozó korlátozásokat

Egyéb egyéni
2026.08.09. 14:25

Nemzeti szimbólumok nélkül indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a ritmikus gimnasztika vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.08. 16:57

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Vizes Eb: orosz aranyérem a szinkronúszócsapatok szabadprogramjában

Úszás
2026.08.03. 17:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

A World Boxing engedélyezte az oroszok himnusz- és zászlóhasználatát

Egyéb egyéni
2026.07.31. 12:51