Birkózás: édesség, víz, étkezés – mindenről lemondott Korpási az olimpiáért

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.03.21. 07:20
Lefelé váltott súlycsoportot, hogy ott lehessen Tokióban, ami elképesztő lemondással jár: Korpási Bálint mindent alávetett ötkarikás álmainak. A kötöttfogású birkózó most már cseppet sem bánja, hiszen a budapesti olimpiai kvalifikációs viadalon döntőbe jutott, vagyis megszerezte az áhított kvótát. Az NSO Tv videójában beszél arról, hogy gyakorlatilag mindenről le kellett mondania, hogy hozza a 67 kilogrammot. Megszólal Torba Erik is, aki előbb azért sírt, mert nem jutott ki az olimpiára, majd Korpási kvótája miatt hullajtott örömkönnyeket a BOK-csarnokban.

A 130 kilogrammosok mezőnyében Varga Ádám is elődöntőbe jutott, vagyis az olimpiai kvótáért birkózhatott, de Rióban bronzérmes, Budapesten világbajnok ellenfele sima tusgyőzelmet aratott ellene.

„Nem úgy alakult, ahogy terveztük, de tudtuk, hogy az orosz vetélytárs más szintet képvisel még itt a mezőnyön belül is, nem véletlenül olimpiai bronzérmes és világbajnok. Azt hittem, hogy át tudom lépni a pörgetését, de nem sikerült. Nem kell elkeseredni, megyünk tovább.”

Torba Eriknek volt oka az elkeseredésre, hiszen nagy meccset vívott, csupán 5:4-re kapott ki, nem is bírta ki zokogás nélkül, hogy nem jött össze a kvóta.

„Eléggé fáj. Egyet hibáztam, és ez sajnos el is vitte az egész meccset. Az első menet legvégén volt egy szituáció, amit nem kellett volna felvállalnom, most ennek iszom meg a levét.”

Videónkban arról is beszél: miután megnyugodott, ismét könnyekben tört ki, de ezúttal örömében Korpási Bálint megszerzett kvótája miatt.

„Még azért kell idő, hogy felfogjam, de tényleg nagyon örülök. Nagy teher volt a vállamon, amit egy ideje már cipeltem. Örülök, hogy így is sikerült megcsinálnom.”

Korpási videónkban arról is beszél, mennyi mindenről kellett lemondania, hogy a 72 kg-ról lefogyjon a 67 kg-os, olimpiai súlycsoportra, illetve hogy az egész magyar válogatottért küzdött, hogy összejöjjön a budapesti tornán egy kvóta.

A nap eseményeiről bővebben ITT olvashat.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
3 órája

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
15 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30