Birkózó Eb: Lőrincz Viktor kiesett 87 kilogrammban

MTI (Közzétette: P. K.)MTI (Közzétette: P. K.)
2021.04.24. 12:15
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Lőrincz Viktor első vigaszági mérkőzésén veszített, így kiesett a Varsóban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A világbajnoki ezüstérmes, tokiói kvótás versenyző hosszú, több hónapos kihagyás után év elején kezdte meg az edzéseket és Sike András szövetségi kapitány még az Eb előtt elmondta, hogy messze van még a csúcsformájától.

Ez pénteken egyértelműen meglátszott, amikor technikai tussal kapott ki a fehérorosz Kiril Maszkevicstől. Legyőzője aztán a fináléig menetelt, ezzel vigaszágra segítette valamennyi legyőzöttjét, így Lőrinczet is, akinek szombaton két meccset kellett volna nyernie, hogy az esti programban a bronzéremért birkózhasson.

Elsőként az orosz Milad Alirzajevvel kellett összecsapnia. A találkozó meddő állóharcot hozott, az első menetben az oroszt (1:0), a másodikban Lőrinczet intették (1:1), s mivel egyikük sem tudott akciót csinálni, a döntetlen a később szerzett pont miatt Alirzajevnek kedvezett, azaz a BHSE olimpiai ötödikje kiesett.

A délelőtti programban, Krasznai Máté (67 kg) és Fritsch Róbert (72 kg) a selejtezőben, Szabó László (82 kg) a nyolcaddöntőben, Andrási József (60 kg) és a minden bizonnyal utolsó világversenyén szőnyegre lépő Kiss Balázs (97 kg) a negyeddöntőben kezdi meg szereplését.

A 18 órakor kezdődő helyosztókon Viktor bátyja, a világbajnoki címvédő Lőrincz Tamás a 77 kilogramm döntőjében lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33