Evezős Eb: három magyar egység a 13. helyért küzdhet

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 19:32
A péntek délutáni reményfutamokban érintett négy magyar egység közül egy sem jutott a 12 közé a vasárnapig tartó evezős Európa-bajnokságon, az olaszországi Varesében – írja az MTI.

A verseny eredményközlője alapján férfi egypárban (olimpiai szám, 23 induló) Ács Kristóf futamában negyedik, míg kétpárban (o. sz., 24 i.) a Szabó Márton, Bácskai Máté egység futamában harmadik lett, így mindkét hajó csak a 13. helyért küzdhet a folytatásban.

Miként Bertus Kitti női egypárban (o. sz., 15 i.), aki reményfutamában negyedikként egy hellyel maradt le a továbbjutásról, így szombaton a C döntőben ér véget számára a kontinensbajnokság. Női könnyűsúlyú kétpárban (o. sz., 13 i.) Ferencz Panna és Fehérvári Eszter negyedik helyével nem jutott tovább a reményfutamból, és az egység számára ezzel be is fejeződött a kontinensbajnokság, amelyen utolsóként a 13. helyen zárt.

Két magyar egység, könnyűsúlyú egypárban (10 i.) a 2019-ben Európa-bajnok Galambos Péter, valamint könnyűsúlyú kettesben (3 i.) Szabó Bence és Furkó Kálmán már a vasárnapi A döntőre készülhet, a szombati programban lévő reményfutamban harcolhatja ki ugyanezt paraevezős PR1 egypárban (paralimpiai szám, 9 i.) Pető Zsolt, valamint női kétpárban (o. sz., 9 i.) a Preil Vivien és Gadányi Zoltána egység.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21

Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.05. 09:07

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.08.20. 19:40

Evezés: négy versenyző kisajátította a döntőket a beach sprint ob-n

Egyéb egyéni
2025.08.17. 21:24

Evezés: Kup az U19-es Eb-ezüst után a vb-dobogóhoz is közel állt

Utánpótlássport
2025.08.13. 09:00

Evezés: negyedik lett az U19-es vb-n a fiú egy- és a leány kétpár

Utánpótlássport
2025.08.10. 15:54

Evezés: hét magyar fiatallal a mezőnyben indul az U19-es vb

Utánpótlássport
2025.08.05. 18:59

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27
Ezek is érdekelhetik