Birkózás: a szövetség elnöke köszöntötte és jutalmazta az olimpikon birkózókat

Vágólapra másolva!
2021.05.17. 11:40
null
Szőke (balra) és az óriáscsekk (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) vezetősége, Németh Szilárd elnökkel az élen hétfőn a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) köszöntötte és jutalmazta a tokiói olimpiára kijutó, valamint az idei varsói Európa-bajnokságon dobogós versenyzőket – tájékoztatott a szövetség legfrissebb hírlevelében.

A „közös halmaznak” Sastin Marianna és Lőrincz Tamás számított, mindketten még a 2019-es nur-szultani vb-n szereztek ötkarikás kvótát, aztán most a lengyel fővárosban előbbi ezüstérmet nyert (női 62 kg), utóbbi pedig negyedik Eb-aranyát zsebelte be (kötöttfogás, 77 kg). Mint ismert, összesen hat magyar birkózó kvalifikálta magát a tokiói játékokra: a két említett világbajnok klasszis mellett Lőrincz Viktor (kf, 87 kg) és Muszukajev Iszmail (szf, 65 kg) szintén a 2019-es vb-ről, Korpási Bálint (kf, 67 kg) a budapesti európai kvalifikációról, legutóbb pedig Szőke Alex (kf, 97 kg) a szófiai világkvalifikációról.

Utóbbi a hétfői köszöntésen vehette át Németh Szilárdtól az MBSZ 2.5 millió forintos jutalmáról szóló óriáscsekket, avagy a szövetség támogatását a sikeres olimpiai felkészüléshez. A sportvezető elmondta, a KIMBA dísztribünjén ott található az eddigi 18 magyar olimpiai bajnok birkózó névre szóló széke, s nagyon reméli, Tokió után egy kis átépítésre, bővítésre lesz szükség. Az Európa-bajnoki dobogósok sem maradtak jutalom nélkül, az aranyérmes Lőrincz Tamás, az ezüstérmes Sastin Marianna és Kiss Balázs (kf, 97 kg), valamint a bronzérmes Fritsch Róbert (kf, 72 kg) a Mauri utazási utalványait kapták.

 

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
7 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
14 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik