Birkózás: felavatták az egy éve elhunyt Tóth Bendegúz síremlékét

SZ. R.SZ. R.
2021.06.04. 10:59
null
Egy évvel halála után avatták fel Tóth Bendegúz új síremlékét (Fotók: Róth Tamás/MBSZ)
Hivatalos hírlevelében számolt be a Magyar Birkózószövetség, hogy felavatták az egy éve elhunyt Tóth Bendegúz síremlékét. Az eseményen az MBSZ vezetősége mellett egykori klubja, az ESMTK szakosztály-vezetője is részt vett.

 

A hírlevél közlése szerint június negyedikén, egy évvel Tóth Bendegúz halála után avatták fel a birkózó új síremlékét a gombai temetőben, amelyen részt vett az MBSZ vezetősége (Németh Szilárd elnök Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató), valamint egykori klubja, az ESMTK szakosztály-vezetője, Losonczi Ottó is.

 

Az U23-as és kadet Eb-ezüstérmes, egyetemi vb-ezüstérmes, felnőtt világ- és Európa-bajnoki résztvevő birkózó tragikus hirtelenséggel hunyt el szívleállás következtétben a válogatott edzésén.

 

A 22 esztendős korában elhunyt birkózó nevét viseli a szombati össznemzeti serdülő csapat-emlékverseny – amelyen székelyföldi, felvidéki, vajdasági és kárpátaljai versenyzők is részt vesznek –, valamint az MBSZ, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) és a Testnevelési Egyetem által létrehozott Tóth Bendegúz sportszakmai ösztöndíj is.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
2026.09.25. 12:07

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33