Öttusa: Még mindig jó az öreg a háznál! – Marosi Ádám

– Azt mondta, nem sokat aludt szombatról vasárnapra virradóra.
– Igen, mert a döntő már szombaton elkezdődött számomra egy briliáns vívással, amely 26 tussal életem legjobb eredményét hozta – kezdte Marosi Ádám. – Szárnyaltam a páston, tényleg flow-ba kerültem, nem győzök a formámért elég hálásnak lenni Peti bának (Halla Péter – a szerk.). Azt hittem, estére lecsitul bennem ez az érzés, de folyamatosan előjöttek bennem a képek a dobogóról meg a győzelemről. A szobatársamat, Bereczki Ricsit kértem meg, hogy valahogy próbálja elterelni a figyelmemet, mert a jelenben kell maradnom.
– Úgy tűnik, ez nagyon jól sikerült, hiszen majdnem hiba nélkül oldotta meg a napot.
– Így van, majdnem, mert a laser runban rengeteget hibáztam lövészetben, erre nem vagyok büszke. De az előny, amit összeszedtem, a többi számban elegendő lett. Az úszás során két másodpercet javítottam reggel, elégedett voltam ezzel a teljesítménnyel. A lovaglástól kicsit féltem, mert ha rossz lovat kap az ember, minden elúszhat, de szerencsére egy csodás, jó képességű lóval futhattam, nagyon élveztem ezt a számot.
– Ilyenkor az embert ismét elkapja a flow vagy azért remegnek a térdek, amikor a laser runban az élről kell indulni?
– Remegett az a térd, de a kezem jobban. Harminchat esztendős vagyok, ám most is azt mondom: más kávéház az első helyről indulni, talán sosem volt még ilyen a pályafutásomban. Fejben nem tudtam teljesen jelen lenni, de szerencsére a mögöttem induló orosz Lifanov sem, és végig magam mögött tudtam tartani.
– A fiatalok előretörését látva sokszor mondta már azt az idén, hogy ez nem az ön tempója, ez az öttusa már egy másik műfaj. Akkor most hogyan van ez?
– Így is éreztem, de tessék, úgy tűnik, még mindig jó az öreg a háznál. Amikor megtudtam, hogy elhalasztják az olimpiát, nagyon elkeseredtem, mert úgy éreztem, az a forma, amelybe tavaly májusra kerültem, és az a lehetőség, amit magam előtt láttam, nem jön vissza. Aztán megnyugodtam egy kicsit. Mindenkinek nehéz volt a pandémia, nehezen vészeltük át ezt az időszakot, ám végig igyekeztem úgy készülni, hogy mentálisan és lelkileg is friss maradjak. Amikor újra beindult a kvalifikációs sorozat, rájöttem, nincs baj, mert bár egy-egy versenyen hagytam ott pontokat, szakmailag mégis rendben volt a teljesítményem. Ahogyan ez a világbajnokság is. Nem győzök elég hálás lenni a stábomnak.
– Arany egyéniben és csapatban, Demeter Bence és Bereczki Richárd eredményével ugyanis a magyar válogatott is első lett. Ez már a régi időket idézi?
– Bízom benne, hogy igen.
– A mostani teljesítménye olimpiai kvótát ért. Hogyan gondol Tokióra?
– Nem baj, ha azt mondom, hogy most sehogyan? Azt hiszem, ezután legalább egy hétig nem megyek a sportpálya közelébe, mert ez a kvalifikáció rettentően sokat kivett belőlem.
– Fizikailag vagy mentálisan?
– Mindenhogy. Tudtam, hogy jönnek fel a fiatalok, s nekem versenyről versenyre a legjobb formámat, majdhogynem a maximumomat kellett hoznom, mégis sikerült. Keretbe foglaltam a kvalifikációmat, hiszen a pontszerzést tavaly februárban éppen itt kezdtem el, amikor megnyertem a kairói világkupát, s ugyanezen a pályán győzelemmel fejeztem be.
– A dobogón eleredtek a könnyei. Kiszakadt a feszültség?
– Ki. Azért hihetetlen megélni, hogy tizenkét év után ismét világbajnok vagyok, főleg mert tíz éve nem álltam egyéniben világbajnoki dobogón. Igaz, a gyűjteményemből az ezüst hiányzott, de egy cseppet sem bánom, hogy most egy aranyra kellett lecserélnem.
ÖTTUSA
VILÁGBAJNOKSÁG, KAIRÓ
Férfiak. Világbajnok: Marosi Ádám (Magyarország) 1435 pont (vívás: 26/256, úszás: 2:04.36/302, lovaglás: 300, laser run: 12:03.50/577, egyesület: BHSE, edző: Serfőző Sándor, Halla Péter, Balaska Zsolt, Tesánszki Mihály, Godó Tibor), 2. Alekszander Lifanov (Oroszország) 1426, 3. Ahmed Elgendy (Egyiptom) 1417, ... 9. Demeter Bence (Magyarország) 1401 (22/232+1, 2:03.14/304, 259, 11:35.20/605), ... 25. Bereczki Richárd (Magyarország) 1349 (11/166, 2:05.79/299, 299, 12:02.80/578), ... 34. Kardos Bence (Magyarország) 1284 (5/130, 2:04.65/301, 299, 12:26.20/554).
Csapat. Vb: Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Bereczki Richárd) 4185 pont, 2. Németország 4183, 3. Egyiptom 4171.

100 éve született Benedek Ferenc

Az ifjúsági öttusázóknál újra szólhat az orosz himnusz

Az öttusázó Guzi Blanka élvezi a hóban futást

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott




