Súlyemelés: a világ- és Európa-bajnok Kosztovát nyolc évre tiltották el

V. J.V. J.
2021.09.30. 11:21
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) 2029 májusáig eltiltotta a versenyzéstől Bojanka Kosztovát ismételt doppingvétség miatt.
Jó néhány évig csak az edzéseken emelgetheti a súlyokat Kosztova (Fotó: AFP)
Jó néhány évig csak az edzéseken emelgetheti a súlyokat Kosztova (Fotó: AFP)
Jó néhány évig csak az edzéseken emelgetheti a súlyokat Kosztova (Fotó: AFP)
Jó néhány évig csak az edzéseken emelgetheti a súlyokat Kosztova (Fotó: AFP)
Jó néhány évig csak az edzéseken emelgetheti a súlyokat Kosztova (Fotó: AFP)

 

A 28 éves exbolgár súlyemelőt – aki 2011 óta szerepelt Azerbajdzsán színeiben – idén májusban ideiglenesen függesztette fel az IWF, amely a fegyelmi eljárás lezárultával most tette közzé honlapján a büntetés mértékét.

Kosztova azért kapott ezúttal nyolc évet, mert másodszor kapták rajta doppinghasználaton. Első ízben 2016 júniusától 2018 júniusáig diszkvalifikálták, miután a 2012-es londoni olimpián levett mintájának utólagos analízise pozitív eredményt hozott. Ötkarikás eredményét törölték, s nem indulhatott a 2016-os riói olimpián. Másodjára az idei Európa-bajnokságon, a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vizsgálatán bukott meg: az áprilisi, moszkvai Eb-n 59 kilogrammban aranyérmes emelő mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozolol nyomaira bukkantak.

Kosztova 2021 előtt háromszor (2012, 2015, 2016) volt első kontinensviadalon, 2015-ben világbajnoki címet is szerzett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
5 órája

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:27

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53