Birkózás: Szőke Alex ezüstérmes lett az oslói világbajnokságon

K. G.K. G.
2021.10.09. 19:35
null
Szőke Alex ezüstérmes (Fotó: MBSZ/UWW)
Szőke Alex ezüstérmes lett az oslói birkózó-világbajnokságon, miután a kötöttfogásúak 97 kilogrammos döntőjében kikapott az iráni Mohammadhadi Szaravitól.

A pénteken a kötöttfogásúak 97 kg-os kategóriájában nagyszerű meneteléssel egészen a fináléig jutó Szőke Alex az iráni Mohammadhadi Szaravival küzdött meg élete első vb-fináléjában.

Másfél percnyi szokásos tusakodást követően Szőkét küldték le először parterbe (0:1), és Szaravi sajnos meg is tudta csinálni a pörgetést kettőért (0:3). Ez még akár a taktika része is lehetett (mármint, hogy a magyar menjen le először – a sikeres pörgetés semmiképpen…), hiszen sejthető volt, a második menetben Szőke visszakapja majd a lehetőséget lentről, s ha ő is sikeres akciót hajt végre, máris ő állt volna jobban.

Egy ponton úgy tűnt, ez a forgatókönyv borul, mert a szőnyegbíró által szóban már figyelmeztetett iráni a második három percben egy összekapaszkodás során le tudta fogni Szőke karját, s ha mögé mennie nem is sikerült, egy pontért kitessékelte a szőnyegről a magyart, ám Módos Péter szövetségi kapitány sikeres challenge-e nyomán visszavették Szaravitól a plusz egy pontot.

Így maradt a 3:0, és nem sokkal ezután valóban le is küldték az ellenfelet, ám az szépen kivédekezte Szőke kísérleteit, a maradék időt pedig lepörgette, az ESMTK kiválósága így élete első felnőtt-világbajnokságán ezüstérmet szerzett. S noha a lefújást követően érthetően csalódott volt, maradjunk annyiban, ilyen kezdést nagyon sokan elfogadnának, főleg két hónappal a debütáló olimpiai ötödik helyezést követően…

BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OSLO

Kötöttfogás 60 kg

1. Victor Ciobanu (Moldova)
2. Zsolaman Sarsenbekov (Kirgizisztán)
3. Murad Mammadov (Azerbajdzsán) és Sztyepan Marjanyan (Orosz Birkózószövetség)

Kötöttfogás 97 kg
1. Mohammadhadi Abdollah Szaravi (Irán)
2. SZŐKE ALEX
3. Tracy G'Angelo Hancock (Egyesült Államok) és
Artur Szargszjan (Orosz Birkózószövetség)

Kötöttfogás 130 kg
1. Aliakbar Hosszein Juszofiahmadcsali (Irán)
2. Zurabi Gegyehauri (Orosz Birkózószövetség)
3. Oskar Marvik (Norvégia) és
Jakob Kajaia (Grúzia)

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23