Birkózó-vb: Halidov és Kuramagomedov is veszített az első mérkőzésén

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 12:48
null
Kuramagomedov Murad kikapott az első mérkőzésén (Fotó: Földi Imre, archív)
A nyitónapon induló mindkét versenyzőnk, Halidov Gamzatgadzsi (61 kg) és Kuramagomedov Murad (74 kg) is kikapott az első mérkőzésén, így már csak a vigaszágra kerülésben bízhat az oslói birkózó-világbajnokságon – írja az MTI.

A norvégiai vb első napjain a szabadfogásúaké a szőnyeg, szombaton négy súlycsoportban küzdenek a sportolók. A két orosz származású versenyző egyaránt a nyolcaddöntőbe kerülésért kezdett, közülük a 22 éves Halidov a mindössze 19 esztendős iráni Rahman Amuzdahalili ellen, aki jobb volt nála. Az idén junior vb-t nyert ázsiai rivális – a nemzetközi szövetség eredményközlő oldala szerint – az elején gyorsan komoly, 5:0-s előnybe került, amit a mérkőzés végéig meg is tartott.

A 74 kilóban érdekelt Kuramagomedov régóta adós a jó eredménnyel, s a szakma azt remélte, Oslóban sikerül majd átlépnie a saját árnyékát, ám az ukrán Zjemlian Tohuzov ellen nem volt esélye a sikerre. Ellenfele az első menetben levitte és megpörgette (0–3), majd a másodikban is sorra csinálta az akcióit és kevesebb mint egy perccel a vége előtt elérte a technikai tushoz szükséges 10 pontos előnyt.

Halidov és Kuramagomedov ezzel egyaránt befejezte szombati szereplését, a vasárnapi vigaszágon pedig akkor lesznek érdekeltek, ha legyőzőik bejutnak a döntőbe.

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
3 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
6 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
6 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
12 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
12 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
Tegnap, 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik