Elismerés: Vanek Ákos jótékony célra fordítja a Csík Ferenc-díj pénzjutalmát

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2021.10.29. 10:00
null
Vanek Ákos átveszi a Csík Ferenc díjat a Prof. Dr. Kásler Miklóstól
Idén tavasszal a nőknél Görbicz Anita, a férfiak közül Vanek Ákos vehette át az egyik legmagasabb magyar sportkitüntetésének számító Csík Ferenc díjat Prof. Dr. Kásler Miklóstól. A Csík-díjjal járó pénzjutalmával a korábbi világbajnoki bronzérmes triatlonos, Vanek Ákos mentőstársai sportolását támogatja.

A koronavírus-járvány idején több sportoló is a pandémia elleni küzdelemben vállalt fontos szerepet. Vanek Ákos, a csapatban világbajnoki bronzérmes, világkupa-győztes triatlonos az Országos Mentőszolgálat munkatársaként szinte az első pillanattól kezdve a „frontvonalban” dolgozott, hiszen a koronavírus-járvány előtt nem sokkal döntött úgy, hogy az OMSZ kötelékében a mentőzést választja új hivatásként.

A versenyző elköteleződéséről, hitvallásáról nem csak a Nemzeti Sport, de a Reuters hírügynökségnek köszönhetően több neves nemzetközi lap is beszámolt, idén májusban pedig arról cikkezhettünk, hogy Görbicz Anita és Engelhardt Katalin társaságában átvehette a kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó sortolók részére, valamint az életmű elismerésére adományozható Csík Ferenc-díjat.

Vanek Ákos „akcióban”
Vanek Ákos „akcióban”

Az elismeréssel járó pénzjutalom most jó helyre kerül, hiszen Vanek Ákos úgy döntött, a Budai mentőállomáson dolgozó bajtársaival osztja meg díját, a teljes összegből 1000 darab fitneszjegyet vásárolt, amelyet a mentőállomás közelében lévő MOM Wellnessben használhatnak fel kollégái.

„A mentőállomáson hivatalosan bajtársnak szólítjuk egymást, ami egy régi szó, de csak szó addig, amíg nem töltjük fel a jelentését tartalommal, s ezt a tartalmat úgy gondolom, a tetteinken keresztül jeleníthetjük meg. Most már lassan két éve együtt vagyunk a bajban a mentős kollégákkal, azt, hogy társak is vagyunk pozitív üzenettel kell biztosítani egymás számára. Mivel mentősként nap, mint nap megtapasztalom, hogy a fizikai erőnlétünk legalább annyira fontos, mint a szakmai tudásunk és felkészültségünk, így a sport, a közös sportolás lehetőségével támogatom a bajtársaim” – mondta Vanek Ákos, aki kifejezetten olyan szolgáltatót választott, ami könnyen elérhető a mentős kollégák számára. A hegyvidéki mentőállomástól pár száz méterre található MOM Wellness ezer alkalommal fogadja majd a mentősöket.

A Csík Ferenc-díj
A Csík Ferenc-díj
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon vk-sorozatban

Egyéb egyéni
5 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:49

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
2025.09.10. 09:10

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00
Ezek is érdekelhetik