Videó: Nurmagomedov szeme meg sem rebbent, amikor felrohant hozzá egy rajongója

B. D. K.B. D. K.
2021.10.06. 12:52
null
Nurmagomedov tekintélyt parancsoló volt (Fotó: Getty Images)
A volt MMA-harcos, Habib Nurmagomedov ismét reflektorfénybe került. Most azonban nem Sir Alex Ferguson meginvitálása miatt, hanem egy túlbuzgó rajongója tett erről.

 

Ferguson borozni hívta, Nurmagomedov csattanós választ adott

Habib Nurmagomedov éppen mondandója végére ért egy interjú során, amikor egy rajongója egy pillanat alatt elé került a színpadon. A legendás ketrecharcos szeme azonban meg sem rezzent, határozottan elutasította a férfi közeledését, majd pár szóban reagált a történtekre.

„Ne csináld ezt testvérem” – mondta Nurmagomedov a rajongójának, aki látszólag csak egy ölelésért ment fel a színpadra.

„Srácok, hadd mondjak még valamit – kért engedélyt a legendás sportoló a közönség irányába lépve. – A világ túlsó végéről jöttem, hogy lássalak titeket, és azt hiszem, megérdemlek egy kis tiszteletet tőletek. Köszönöm. Csak annyit akarok mondani, hogy nagyon köszönöm.”

Hozzátette: reméli, hogy az itt helyet foglaló emberek is hasonló nézeteket vallanak, mint ő.

„Kérlek, gondoskodjatok a gyerekeitekről. Ez a jövőnk” – tette hozzá.


Nem ez az első alkalom, hogy Nurmagomedov próbált a lelkekre hatni. 2020 nyarán édesapja elvesztése után üzent az embereknek.

„Tiszteljétek a szüleiteket, és tartsátok őket közel magatokhoz. A szülők jelentenek mindent, az anyukák és apukák. Minden jó lesz az életedben, ha hallgatsz rájuk és a tanításukra. Amikor 15, 16, 17 éves vagy, azt gondolod, mindent tudsz. Erősnek érzed magad, és ilyenkor néha elfelejted tisztelni a szüleidet. Miközben felnősz, ne felejtsd el, hogy mi mindent tettek érted, hogyan támogattak.”

Legfrissebb hírek

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Nézze meg a Liverpool–Villarreal BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 23:14

Így duplázott Zachariassen a Plzen ellen – videók

Európa-liga
2026.10.15. 22:35

Tóth Milán és Csinger Márk góljával nyertünk Ukrajna ellen – videók

Magyar válogatott
2026.10.05. 22:49

Videó: lökdösődéssel ért véget az első félidő az északír–magyaron

Magyar válogatott
2026.09.28. 21:54

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:00