Evezés: megkezdődhet a központosított munka

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.11.16. 14:11
null
A tokiói olimpián a magyar evezősök közül egyedül Pétervári-Molnár Bendegúz szerepelt, aki egypárban a tizedik helyen végzett (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Megkezdődhet a korábbinál lényegesen központosítottabb munka annak a 22 magyar evezősnek, aki bekerült a 2024-es párizsi olimpiai kvalifikációt célzó szakmai programba – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Kedden a legtöbb érintett aláírásával is ellátta az erről szóló megállapodást, amelynek kapcsán Pető Tibor, a magyar szövetség (MESZ) elnöke – a sportág kétszeres világbajnoka – kiemelte: az elnökség hosszú ideig tárgyalta a Molnár Dezső szövetségi kapitány készítette program szakmai, illetve pénzügyi részét, majd kevés módosítással támogatta. Hozzátette: a tervezett munka sikerének kulcsa az összefogás.

„Ha nincs egység a program mögött, a kapitány nem kapja meg a támogatást az elképzeléseihez, akkor halálra vagyunk ítélve” – mondta.

Molnár Dezső kiemelte: mérföldkőhöz érkezett a magyar evezés, hiszen korábban nem volt példa arra, hogy ennyi versenyző vállalta volna a szakmai programmal járó feladatokat, de arra sem, hogy a szövetség ehhez anyagi támogatást nyújtson. Hozzátette: mostantól napi szinten látja majd az elvégzett edzésmunkát, és hetente kommunikál a versenyzőkkel, edzőkkel.

„Nem azért fektetünk ennyi energiát és pénzt ebbe a programba, hogy ott ragadjunk, ahol most vagyunk, hanem azért, hogy előre tudjunk lépni, és az őszi világbajnokságig minden kiválasztott képes legyen magasabb szintre lépni” – közölte.

A program alappillérei, hogy a versenyzők lényegesen többet készülnek majd együtt, mind eddig – a szakember számítása szerint a korábban megszokott 30-40 nap helyett egy idényben 186 napot töltenek közös munkával –, és edzőikkel egyeztetve a terhelést, illetve a regenációra szánt időt is egyformán kapják meg. Hozzátette: utóbbi esetében persze egyéni sajátosságokat is figyelembe vesznek, a napi munka kiértékelésének függvényében.

A kiválasztottak között szerepel Simon Béla világ- és Európa-bajnok is. A szolnokiak 33 éves evezőse – aki fő számában, kormányos nélküli kettesben Juhász Adriánnal versenyez – negyedik olimpiai ciklusát kezdte meg. A korábbi három alkalommal 2012-ben és 2016-ban kvalifikált az ötkarikás játékokra, Tokióról viszont lemaradt. Simon elmondta: sportági örökszabály, hogy egy ilyen ciklusban körülbelül két másodpercet gyorsul a mezőny, így nekik is ezzel kell tervezniük, ha sikeresek akarnak lenni.

„Az elmúlt évek nem úgy alakultak az eredményeink tekintetében, ahogy szerettük volna. Így rutinos egységként számunkra a jövő talán legfontosabb kihívása az lesz, hogy fejben rendbe tudjuk tenni magunkat, és elhiggyük, képesek vagyunk újra világszinten versenyezni. Nyilván kell hozzá a fizikai munka is, de a méréseink egyértelműen azt mutatják, hogy amikor a topon jártunk, fizikailag akkor sem voltunk jobbak” – mondta.

A tokiói olimpián magyar részről egyedül Pétervári-Molnár Bendegúz szerepelt, aki egypárban a tizedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29