Karácsony: a Dárdai família összegyűlik; Szász-Kovács Emese kacsát süt

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.12.24. 11:15
A karácsony mindenki számára az év egyik, ha nem a legfontosabb időszaka. De hogyan töltik el ezt a pár napot sportolóink? Mikler Roland, Szász-Kovács Emese, Papp Kristóf, Major Sámuel, Szabó Alpár és ifj. Dárdai Pál mesélt erről az NSO Tv-nek.

A válogatottal a januári hazai rendezésű kézilabda Európa-bajnokságra készülő Mikler Roland próbálja a családjával megélni az ünnepi időszakot.

„Nem ez az első világverseny, amit az év elején rendeznek, úgyhogy azért a rutin már megvan ebben, de most talán a gyerekeknek, mivel nőnek föl, egy picivel többet jelent ez az ünnep. Nekem meg annyit, hogy egy-két napot lehet evéssel, ivással tölteni, aztán vissza a melóba.”

Az olimpiai bajnok vívó, Szász-Kovács Emese éppen nemrég jelentette be a visszavonulását.

„Én eddig is nagyon szerettem a karácsonyt, de amióta a gyerekek megvannak, egyre nagyobb izgatottsággal tölt el az ünnep amiatt, hogyan tudnám nekik minél szebbé, minél emlékezetesebbé tenni. Nagyon várom, hogy a Jézuska meghozza a fát, és mit fognak hozzá szólni.”

A Red Bull Salzburg labdarúgócsapatának magyarja, Major Sámuel itthon tölti az ünnepeket.

„Eddig mindig mentünk papámékhoz, de sajnos ő elhunyt, úgyhogy mostantól a mama nálunk van, és ezt a rövid kis utat nem tudjuk most már megtenni.”

A röplabda-válogatott csapatkapitánya, Szabó Alpár is családi körben ünnepel.

„Akkor is haza tudtam jönni, amikor külföldön játszottam. Számomra ez az év egyik legfontosabb szakasza, pontosan azért, mert nagy a családunk, és mindig együtt vagyunk. Egyedül tavaly nem tudtam itthon lenni a pandémia miatt. Karácsony előtt és után is edzünk, úgyhogy ez a két-három nap mindig a családé, és mindig a nagyszüleimnél.”

A Mol Fehérvár FC támadója, ifj. Dárdai Pál:

„A szenteste szűk családos, eszünk egy jó halászlét, utána ajándékozunk.”

A válogatott jégkorongozónak, Papp Kristófnakmozgalmasan telik a szenteste.

„Igazából csak a családdal szeretnék lenni. Elmegyünk az éjféli misére és korizni is a Városligetbe.”

Videónkban még mesélnek arról, mi az ünnepi menü, és ki készíti el.

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 8:18

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
Tegnap, 5:35

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18

Cristiano Ronaldo duplázott, Munoz és Budimir találata is három pontot ért – a 13. játéknap 7 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.24. 06:57
Ezek is érdekelhetik