Tekvandó: Galambos Bence visszatért a magyar válogatott élére

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 13:54
null
Galambos Bence visszatért a válogatotthoz (Fotó: MTKDSZ)
A 2024-es párizsi olimpia végéig újra Galambos Bence irányítja a magyar felnőtt és junior tekvondó-válogatott felkészülését – adta hírül pénteken a hazai szövetség.


A régi-új szakvezető 2017 januárjától 2020 októberéig vezette a legjobbakat, de utána sem szakadt el tőlük.

„A válogatott keret nagy részével továbbra is együtt dolgoztunk klubszinten. A tokiói olimpia után erősödött bennem az érzés, hogy szívesen dolgoznék válogatott szinten újra a versenyzőkkel” – nyilatkozta a szövetség honlapjának Galambos Bence, aki az F-158 Taekwondo Academy vezetése mellett irányítja majd a válogatottat.

Elmondása szerint Salim Omar olimpiai ötödik helye kétségtelenül „nagyot dobott” a magyar tekvandó helyzetén, amire most lehet igazán építkezni. A szakember komplex munkát ígér, melynek egyik alapköve a minél több nemzetközi edzőtábor beiktatása és minőségi ellenfelek, edzőpartnerek Magyarországra hozatala.

Neki és a hazai legjobbaknak az idei első megméretést a májusi Európa-bajnokság jelenti majd.

MTI

Legfrissebb hírek

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:10

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
2026.01.13. 09:06

Márton Viviana vezeti súlycsoportja olimpiai kvalifikációs rangsorát

Egyéb egyéni
2026.01.03. 17:31

München rendezi a jövő évi tekvandó Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:09

A világranglista élén a tekvandós Márton ikrek

Egyéb egyéni
2025.12.04. 09:06

Ajándékkal lepte meg az Újpest FC a tekvandós Márton ikreket

Egyéb egyéni
2025.11.20. 20:08

Tekvandó: egyszerre szeretnének olimpián dobogóra állni a Márton ikrek

Egyéb egyéni
2025.11.19. 16:44

Testvére után Márton Viviana is aranyérmet szerzett a női tekvandó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.11.16. 18:31
Ezek is érdekelhetik