Birkózás: Ligeti Dániel bronzérmes a törökországi rangsorversenyen

K. T. I.K. T. I.
2022.02.27. 11:22
null
Ligeti Dániel éremmel térhet haza Törökországból (Fotó: MBSZ/UWW)
Egyedüli magyarként indult, éremmel tette emlékezetessé a törökországi utazást Ligeti Dániel: a Haladás 32 éves nehézsúlyú birkózója harmadik lett a Yasar Dogu-emlékversenyen.

 

A szabadfogású válogatott egy része Olasz-, a másik Oroszországban edzőtáborozik, így csak egy magyar birkózó képviselte a színeinket a törökök hagyományos Yasar Dogu-emlékversenyen, amely a nemzetközi szövetség (UWW) rangsorviadalai közé tartozik – adta hírül a Magyar Birkózók Szövetségének hírlevele.

Ennek megfelelően nagy és erős mezőny jött össze Isztambulban, a nehézsúlyúaknál (125 kg) például 21-en szerepeltek, köztük az Eb-2. és -3. Ligeti Dániel. A Haladás 32 éves kiválósága régi fényében csillogott, hiszen technikai tussal (10-0) verte a kirgiz Zsappujevet, 6:0-ra a finn Heinót, majd 13:5-re a török Ercant, így bejutott az elődöntőbe, ahol csak a hazaiak olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Taha Akgül tudta megállítani (0:3).

Honfitársunk a bronzmérkőzésen is kitett magáért, hiszen a 2:2 neki kedvezett a junior vb-győztes orosz születésű szerb Nuraszulov ellen, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Eredménye igencsak biztató a közelgő budapesti Európa-bajnokság előtt.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
20 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
2026.06.29. 16:52

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
2026.06.28. 09:08

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Egyetemi világbajnokot ünnepel a magyar muaythai

Egyéb egyéni
2026.06.15. 12:49

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
2026.06.13. 20:41
Ezek is érdekelhetik