Birkózás: Csalódott lennék, ha nem szereznék érmet az Eb-n – Lévai Tamás

D. Á.D. Á.
2022.03.25. 09:28
Mint beszámoltunk róla, a március 26-án elrajtoló budapesti Európa-bajnokság előtt jó hangulatú sajtónyilvános edzésen látogathatták meg a média képviselői a nemzetközi edzőtáborban készülő kötöttfogású birkózóválogatottat Tatán. Az NSO Tv-nek lehetősége volt interjút készíteni a három szakág szövetségi kapitányával, illetve Lévai Zoltánnal és testvérével, Lévai Tamással.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE (Fotó: Dömötör Csaba)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE (Fotó: Dömötör Csaba)


Ritter Árpád elmondta, nagyon fiatal női válogatottat láthatunk az Európa-bajnokságon: az U23-as csapat indul Dénes Mercédesszel kiegészülve. Kiemelte, a lányok nagyon tehetségesek, így legalább egy érmet és egy ötödik helyet mindenképp elcsípnének. Kitért arra is, milyen hatással volt a női válogatottra, hogy az ukrán csapattal edzhetett az elmúlt hetekben.

Bánkuti Zsolt szabadfogású szövetségi kapitány szerint a válogatott tagjai másképp élik meg a hazai környezetben való birkózást: van akinek óriási motivációt jelent, de van, akinek még le kell győznie a lámpalázat.

Fehérorosz, orosz és ukrán kötöttfogású birkózók sem lesznek ott az idei Eb-n. Módos Péter, a kötöttfogásúak szövetségi kapitányaezzel kapcsolatban elmondta, bár a birkózást tekintve igencsak erős nemzetekről van szó, a színvonal így is magas lesz – hozzátette, a magyar birkózás az elmúlt száz évben a legjobbak közé tartozott.

A Lévai testvéreknek sokat jelent, hogy ez lesz az első világverseny, amelyen mind a ketten a felnőttek között indulnak. Lévai Zoltán a tavaly májusban fellépő szívizomgyulladásából már teljesen felépült, s reméli „nem lesz kínos birkóznia a címeres mezben”.

Mindkettejüknek az aranyérem a cél, Lévai Tamás kifejezetten csalódott lenne, ha nem szerezne érmet az Európa-bajnokságon. A testvérek a Lőrincz fivérekkel való összehasonlításról is beszéltek – Tamás viccesen megjegyezte: reméli, egyszer túlszárnyalják a klasszis testvérpárt.

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
2026.07.02. 18:42

120 éve született Kárpáti Károly, a magyar szabadfogású birkózás atyja

Népsport
2026.07.02. 12:10

Lőrincz Tamás a birkózószövetség egyetlen elnökjelöltje

Birkózás
2026.06.30. 17:14

Öttusa-vk-döntő: A legnagyobb küzdelmeket nem mindig díjazzák éremmel – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
2026.06.29. 18:22

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
2026.06.29. 16:52

Rovnyai János: Életem nagy bulija volt az Eb-döntő!

Birkózás
2026.06.28. 09:08

Szép Balázs finalista a budapesti öttusa-vk-döntőn

Egyéb egyéni
2026.06.27. 16:55

Szobatársa elárulta, szerinte mi vezethetett Németh Zsanett halálához

Birkózás
2026.06.27. 09:52
Ezek is érdekelhetik