Birkózás: elbúcsúztatták az FTC mesteredzőjét, Széles Józsefet

K. T. I.K. T. I.
2022.03.02. 08:34
null
Széles Józseftől a Farkasréti temetőben vettek végső búcsút (Fotó: MBSZ)
Családtagjai, barátai, tisztelői, tanítványai tömege búcsúztatta el a Farkasréti temetőben a magyar birkózás kiválóságát, a Ferencváros aranydiplomás örökös tagját, a 74. életévében elhunyt Széles József mesteredzőt.

 

Mint a birkózószövetség beszámolója kiemeli – a teljesség igénye nélkül –, a sportág olyan meghatározó alakjai, mint Sastin Marianna, Lőrincz Tamás, Sike András, Repka Attila, Bácsi Péter, Fodor Zoltán, Gál Henrik és Klinga László rótta le kegyeletét.

A Magyar Birkózók Szövetségét többek mellett Bacsa Péter ügyvezető alelnök és Farkas Tibor volt főtitkár képviselte, utóbbi búcsúbeszédet is mondott, csakúgy, mint az FTC nevében Széles József edzőkollégája, Farkas Gábor.

Az 1948-as születésű Széles József az FTC szabadfogású birkózójaként kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot csapatban, előbb 1976-ban, majd 1978-ban. Aktív pályafutása után sem szakadt el a Ferencvárostól, edzőként vállalt munkát.

A klubért végzett áldozatos munkáját 1993-ban aranydiplomával ismerték el, majd az FTC Örökös bajnoka lett, és az első, aki megkapta a 2013-ban éltre hívott Albert Életműdíjat. A 73 esztendős mesteredző 55 éven át dolgozott a Ferencvárosnál. Többek között a kétszeres világbajnok és Európa-bajnok Bácsi Péter nevelőedzője volt.

A Farkasréti temetőben ezentúl emléktábla hirdeti Széles József nevét.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
19 órája

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
Tegnap, 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
Tegnap, 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
Tegnap, 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43