Birkózó Eb: közel 600 induló, az ukrán kötöttfogású csapat is érkezik

2022.03.27. 15:31
null
A magyar kötöttfogású válogatott kilenchetes alapozáson van túl (Fotó: Dömötör Csaba)
Közel 600 indulója lesz a budapesti grappling és birkózó Európa-bajnokságnak, amelyen a háború sújtotta Ukrajnából a női csapat mellett minden bizonnyal a férfi kötöttfogású válogatott is részt vehet – írja az MTI.


A kontinensviadal vasárnapi nyitó sajtótájékoztatóján Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke, egyben a szervezőbizottság vezetője elmondta, hogy féléves előkészítő munka után szombaton a grapplingesek küzdelmeivel kezdetét vette a „show” a BOK Csarnokban, ahol az orosz és a fehérorosz versenyzők nem léphetnek szőnyegre, de az ukrán szövetség vezetője arról tájékoztatta őt, hogy az illetékes miniszter engedélyezte a kötöttfogásúak utazását.

„Jelenleg folyik a szervezés, hogy a határon gond nélkül át tudjanak lépni, mi pedig természetesen minden segítséget megadunk ahhoz, hogy itt lehessenek” – mondta Bacsa Péter, hozzátéve, hogy Ukrajna női válogatottja 20 fővel már hetek óta Dunavarsányban készül.

A nemzetközi szövetség vezető testülete, a büro magyar tagja arról is beszélt, hogy a nevezések már lezárultak, így véglegesnek tekinthető, hogy 595 sportoló szerepel majd a viadalon, és összesen 1200 akkreditált személy lesz jelen a magyar fővárosban, ahol legutóbb 2001-ben rendeztek Európa-bajnokságot, de akkor „csak” szabadfogású versenyre került sor.

„Akkor Bánkúti Zsolt révén tudtunk hazai pályán magyar aranyéremnek örülni, s nagyon bízunk benne, hogy 21 év után lesz újra hazai kontinensbajnok” – jegyezte meg az alelnök.

A viadalra a belépés ingyenes, és Bacsa szavai szerint a magyar szövetség a 2018-as világbajnoksághoz hasonlóan ezúttal is mindent megtesz azért, hogy az ország minden klubjából el tudjanak jutni az eseményre, ezért buszokat küldenek az egyesületekhez, és 2500 gyereknek, családtagjaiknak biztosítják azt, hogy kilátogassanak a versenyekre.

A sajtóeseményen a nemzetközi szövetség európai szekciójának (UWW Europe) vezetője, Karl-Martin Dittmann kitért arra, hogy nehéz körülmények között kerül sor a viadalra, mivel a koronavírus-járvány még nem ért véget, és február 24-én kitört az ukrajnai háború, a szövetségnek így az a feladata, hogy versenyzőinek lehetőséget teremtsen a nyugodt és békés küzdelemre. Ahogy fogalmazott, számtalanszor járt már Budapesten, és mindig várja, hogy újra visszatérhessen, a magyar fél pedig korábban már bizonyította, hogy kiváló rendező, így „sosem kell aggódni” az itteni viadalok színvonaláért.

A vasárnap záruló grappling-versenyek után a birkózók hétfőn veszik birtokukba a BOK Csarnokot. Az első napon öt szabadfogású súlycsoport érintettjei kezdik meg versenyeiket, a magyar színeket Muszukajev Iszmail (65 kg), Antal Dániel (70 kg)), Vida Csaba (79 kg) és Vlagyiszlav Bajcajev (97 kg) képviseli hétfőn. A versenyek 11 óra 30 perckor kezdődnek, az elődöntőket a 17 órakor kezdődő megnyitó után 18 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
8 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33