Sportlövő-vk: Major Veronika ezüstérmes Kairóban

2022.03.04. 18:07
Major Veronika ezüstérmes lett a női 25 méter pisztoly versenyszámban a kairói sportlövő-világkupán, pénteken.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Major az alapversenyben 580 kört lőtt (286 kört a 30 pontlövés során, 294 kört a 30 gyors részben), és az ötödik helyen jutott a nyolc közé.

Az első négyes elődöntőben – amelyben 5x5 lövésre került sor, és a 10.2 kör, illetve az afölötti eredmény ért találatot, négy sorozat után esett ki az addig a negyedik helyen álló sportlövő – Major a második helyen zárt 18 találattal, és jutott az úgynevezett éremcsata küzdelmeibe. Itt aztán a 22 találatos francia Mathilde Lamolle mögött második lett a magyar versenyző 20 találattal, vagyis lőhetett az aranyéremért.

Az első helyért zajló mérkőzésen 16 pontig kell eljutni a győztesnek, itt minimális különbséggel, 16-15-re a francia volt a jobb.

Ez már a magyar küldöttség harmadik érme Kairóban, korábban a női puskacsapat szerzett aranyérmet a 10 méter légpuskaszámban, majd Pekler Zalán lett második az 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08

Koronglövő ob: Nyitrai Anna, Nemes Áron és Hegyi Norbert egyéni aranyérme

Egyéb egyéni
2026.09.06. 20:30