Hogyan épülj fel mentálisan sportsérülés után?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2022.05.20. 14:53
null
Fotó: 123rf.com
Címkék
Egy sportsérülés után kétféleképpen is fel kell épülnöd. Egyrészt fizikailag, másrészt pedig mentálisan is vissza kell térned a régi kerékvágásba. Míg egy meniszkusz-sérülést vagy izomszakadást elég csak kiheverni, addig a lelki sebek olykor nagyon nehezen gyógyulnak be, ezért a mihamarabbi sikeres visszatérés érdekében tanácsos tudatosan hozzáállnod a kérdéshez. Hogyan épülj fel mentálisan? Mutatjuk! (x)


Ne agyalj a sérülés pillanatán!

Úgy érzed, örökre az emlékezetbe égett a sérülés pillanata? Az egyik pillanatban még gőzerővel edzettél, a következőben pedig már a sérült testrészedhez kaptál a hirtelen fellépő fájdalom miatt? Ez akár hosszú évekre is traumát okozhat, éppen ezért nem szabad teret engedni a negatív érzés eluralkodásának.

Tanulj inkább belőle!

● Gondold végig, mi vezetett a sérüléshez. Ha megvan az oka, akkor gondold át, hogyan előzhetted volna meg. Persze egyáltalán nem biztos, hogy te hibáztál, azonban vegyél számításba minden lehetőséget. Ha túlhajszoltad magad, és az az utolsó ismétlés már egyáltalán nem kellett volna, vagy éppen kevesebb figyelmet fordítottál az alapos bemelegítésre, legközelebb ne kövesd el ugyanazt a hibát. Önmagad emésztése helyett dolgozd fel a problémát, és lépj tovább.

Hallgass a sportorvosra!

Habár a sportorvos elsősorban a fizikai sérülések kezelését végzi, azonban lelkileg is támogathat néhány hasznos tanáccsal. Hallgass minden tekintetben rá, hiszen szakemberként pontosan az a célja, hogy testileg és lelkileg egyaránt újra megerősödj. Ha több hetes vagy akár hónapos pihenőidőt ír elő, és azt tanácsolja, hogy ne agyalj a sporton a legközelebbi edzésig, hallgass a szavára.

TIPP: CBD olaj segítségével felgyorsíthatod a regenerációt, hogy még hamarabb visszatérhess az edzés világába. Használatával ellazíthatod a megfeszült izmokat, és még a kellemes, pihentető alvást is elősegíted.

Gondolj a jövőbeli sikerekre!

Ha igazán profin szeretnél felépülni, kövesd az élsportolók mintáját, akik a tegnap helyett csakis a mára és a holnapra gondolnak. Legyen kevésbé komoly vagy egészen súlyos sérülésed, a legjobb döntés, ha már most kitűzöd a jövőbeli céljaid. Így a kényszerpihenő miatti keserűség helyett pozitívan gondolhatsz a jövőre, hiszen az a cél fog a szemed előtt lebedni, amelyet meg szeretnél valósítani a felépülésedet követően.

Ne félj odatenni magad a következő alkalommal!

Focimeccseken gyakran látni a sérülésből visszatérő játékosokon, hogy még nem mernek magabiztosan odalépni egy-egy szereléskor, hiszen ezzel az újbóli sérülést kockáztathatják. Te semmiképp ne ess ebbe a hibába, hiszen a bizonytalan mozdulatok sokkal nagyobb sérülésveszéllyel járnak, mint a tudatosak.

TIPP: Találd meg az egyensúlyt a magabiztos és a fölösleges kockázatot kerülő attitűd között.

Ne zárkózz el a külvilágtól!

A sérülés miatti depresszió következtében sokan bezárkóznak a négy fal közé, de ez csak még tovább rontja a helyzetet. Akinek mindene a sport, azt rendkívül szíven üti a tehetetlenség, de új hobbik felfedezésével és a barátokkal, sporttársakkal való kapcsolattartással máris könnyebb átvészelni ezt a viharos időszakot.

Mit tehetsz?

● Keress új elfoglaltságokat.

● Próbáld ki azokat a dolgokat, amire eddig nem jutott időd a sport miatt.

● Gyarapítsd a sporttal kapcsolatos tudásod szakmai könyvek olvasásával.

● Ismerd meg jobban az anatómia izgalmas világát.

● Találkozz rendszeresen a barátaiddal, élj közösségi életet.

Vezess edzésnaplót!

Túl vagy a sérülésen, és eljött a következő edzés ideje? Innentől kezdve állj még tudatosabban a mozgáshoz. Edzésnapló vezetésével céltudatosan haladhatsz a teljes felépülés irányába, és az újabb sérülések kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkentheted.

Ha valamelyik gyakorlatnál rendszeresen meghúzod magad, mindenképpen jegyezd fel a naplóba, hogy legközelebb kisebb intenzitással vagy súllyal végezd. Így rendszerszinten monitorozhatod a saját teljesítményed, és konkrét lépéseket tehetsz az újbóli baj elkerülése érdekében.

Mit tartalmazzon az edzésnapló?

● Dátum

● Edzés előtti és utáni kiegészítők (pl. nitrogén oxid fokozó, CBD olaj)

● Gyakorlat

● Széria- és sorozatszám

● Megmozgatott súly nagysága

● Fájdalom fellépése, bármilyen kellemetlen tapasztalat

● Teljesítményed pontozása 1-10-ig terjedő skálán

Sportsérülés után mentálisan felépülni soha nem egy sétagalopp, de sokkal erősebben jöhetsz ki belőle, mint azt elsőre gondolnád. A sérülés már megtörtént, ezen nem tudsz változtatni. Azonban a jövőre már ebben a percben elkezdhetsz profin felkészülni, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt felfrissülve térhess vissza szeretett sportodhoz. Fogadd meg a fenti tanácsokat, és formálj erőt a sérülésedből!

Legfrissebb hírek

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
11 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
11 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
14 perce

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
24 perce

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
36 perce

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
45 perce

Ismét lemarad az Eb-ről az U21-es válogatott – az olimpiai részvétel reménye is elúszott a horvátok elleni vereséggel

Magyar válogatott
1 órája

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája