Tékvandó: Salim Omar aranyérmes az Eb-n

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.19. 21:08
null
Salim Omar aranyérmes az Eb-n! (Fotó: ETU)
Salim Omar címét megvédve aranyérmet nyert csütörtökön a Manchesterben zajló tékvandó Európa-bajnokság 54 kilogrammos súlycsoportjában – írja az MTI.


A 19 éves versenyző – aki a tavalyi tokiói játékokon a magyar színeket képviselve ötödikként végzett az 58 kg-os olimpiai súlycsoportban – a manchesteri Eb csütörtöki nyitónapján lépett tatamira az 54 kg-osok küzdelmi kategóriájában, és akárcsak a múlt évben, ezúttal is minden vetélytársát legyőzte.

Az angliai tornán erőnyerőként kezdett, majd az első meccsén ciprusi ellenfelet vert leléptetéssel, miután már 20:0-ra vezetett. A legjobb nyolc között szlovák riválisán jutott túl könnyedén (43:10), az elődöntőben pedig török tékvandóst győzött le ismét csak roppant meggyőző módon (28:7). A fináléban egy másik török, Görkem Polat várt rá, ellene a magyar tékvandós szorosabb csatában, 32:28-ra diadalmaskodott.

A magyar sportoló a finálét követő interjúban megemlékezett áprilisban 54 évesen elhunyt nagybátyjáról, példaképéről, a sportág első magyar olimpikonjáról, Salim Józsefről, aki édesapjával együtt mindig mondta neki, hogy megvédeni egy ilyen címet mindig sokkal nehezebb, mint megszerezni.

A fiatal magyar versenyző hozzátette, természetesen minden versenyen a legmagasabb célért küzd, a célja pedig, hogy a 2024-es párizsi olimpián is harcban legyen a dobogóért.

Csütörtökön szerepelt a tavalyi Eb magyar bronzérmese, az 53 kilogrammos Patakfalvy Luca is, aki ismét közel járt a dobogóhoz, ám az elődöntőért rendezett mérkőzésén hosszabbításos csatában alulmaradt, így ötödikként zárt Manchesterben.

Legfrissebb hírek

Márton Luana: A sportra tettük fel az életünket

Egyéb egyéni
2026.01.14. 07:10

Márton Luana: Mindig az arany a cél

Egyéb egyéni
2026.01.13. 09:06

Márton Viviana vezeti súlycsoportja olimpiai kvalifikációs rangsorát

Egyéb egyéni
2026.01.03. 17:31

München rendezi a jövő évi tekvandó Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:09

A világranglista élén a tekvandós Márton ikrek

Egyéb egyéni
2025.12.04. 09:06

Ajándékkal lepte meg az Újpest FC a tekvandós Márton ikreket

Egyéb egyéni
2025.11.20. 20:08

Tekvandó: egyszerre szeretnének olimpián dobogóra állni a Márton ikrek

Egyéb egyéni
2025.11.19. 16:44

Testvére után Márton Viviana is aranyérmet szerzett a női tekvandó-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.11.16. 18:31
Ezek is érdekelhetik