Darts PL: hihetetlen izgalmak, Van Gerwen nyerte a döntőt

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 23:50
null
Van Gerwen (balra) elképesztő izgalmas csatában nyerte meg a Premier League-et (Fotó: AFP)
Michael van Gerwen győzelmével ért véget a darts Premier League idei kiírása, miután a berlini végjátékban az elődöntőben legyőzte James Wade-et, majd a döntőben felülmúlta Joe Cullent is.

ELŐDÖNTŐ

Clayton–Joe Cullen

Cullen remekül kezdett a címvédő ellen, háromszor is elvette ellenfele kezdését, és háromszor hozta a sajátját. Nem Cullen volt kiemelkedően jó (bár a közel 100-as körátlag erős volt a mérkőzés ezen szakaszéban), Clayton dobott a tőle megszokottól jóval gyengébben.

Clayton a hetedik leget megnyerte, megszakítva a negatív sorozatot. Majd nyert még egyet, de Cullen ennél közelebb már nem engedte. Az angol 10–4-re, meglepetésre nagyon simán legyőzte a walesit.

Van Gerwen–Wade

Úgy tűnt, hogy holland és az angol csatája jóval izgalmasabban alakul. Azonban 3–3 után a háromszoros világbajnok Van Gerwen ellépett 6–4-re, majd sorozatban négy leget nyerve 10–4-re győzött.

A DÖNTŐ

Mindössze második alkalommal a viadal történetében döntő legben dőlt el a cím sorsa! Hihetetlen izgalmak jellemezték a finálét. Az egyik fél 11. nyert legjéig tartó párharcban 9–9 után a holland brékelt, majd kezdhetett a győzelemért, de Cullen visszavágott, és kiharcolta a döntő játékot.

Ezt Cullent kezdhette, és el is jutott a meccsnyílig, de kihagyta a legfontosabb dobást. Ellenben Van Gerwen jobban bírta a nyomást, és megdobta a D14-es kiszállót, megnyerve a leget és egyben a Premier League idei kiírását.

A vége

Van Gerwen hatodik alkalommal nyerte meg a Premier League-et.

A hollandot kedden megműtik, így egy darabig biztosan nem áll tábla elé újra.

DARTS PREMIER LEAGUE
PLAYOFF (Berlin)
ELŐDÖNTŐ

Jonny Clayton (walesi, 93.59)–Joe Cullen (angol, 100.76) 4–10
Michael van Gerwen (holland, 99.76)–James Wade (angol, 93.48) 10–4
DÖNTŐ
Cullen (99.36)–Van Gerwen (99.1) 10–11

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44
Ezek is érdekelhetik