Súlyemelés: Aján Tamás örökös eltiltást kapott a CAS-tól

MTI/SZ. G.MTI/SZ. G.
2022.06.16. 16:38
null
Aján Tamás örökös eltiltást kapott (Fotó: Tumbász Hédi)
A doppingszabályok súlyos megsértése miatt örökös eltiltást kapott Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) volt elnöke – közölte csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A sportdiplomata a Nemzeti Sport megkeresésére röviden reagált a döntésre.

 

A 83 éves magyar sportdiplomata 1976-tól főtitkára, majd 2000-től 2020-as visszalépéséig elnöke volt az IWF-nek.

A CAS szerint Aján többször is szabálysértést követett el azzal, hogy doppingeseteket tussolt el vagy nem engedte, hogy a doppingeljárást lefolytassák. Az IWF volt alelnökét, a román Nicu Vladot bűnrészesség miatt szintén örökre eltiltották a sportvezetői tevékenységtől.

„Az IWF egykori tisztségviselői ellen felhozott vádak bebizonyosodtak – áll a CAS közleményében. – A szabálytalanságok súlyosságára tekintettel és arra, hogy ezeket milyen hosszú ideig követték el, a CAS az örökös eltiltást látta az egyetlen megfelelő büntetésnek.”

Természetesen felhívtuk Aján Tamást, hogy megkérdezzük, számított-e a súlyos büntetésre, fellebbez-e, illetve mit gondol róla, hogy a szankció fényében a doppingellenes küzdelemben tett kijelentései hitelüket vesztették.

Az IWF volt elnöke még nem kívánt nyilatkozni, röviden a következőket mondta: „A CAS közleménye felszínes. Fogok reagálni, de nem most. Még beszélnem kell az ügyvédeimmel.”

A súlyemelőbotrányt az ARD német televízió dokumentumfilmje robbantotta ki 2020 januárjában. A később az ügy kivizsgálásával megbízott Richard McLaren jelentésében megalapozottnak találta az Ajánnal szemben felhozott vádakat. A McLaren-jelentés szerint Aján Tamás „a félelem kultúrájával” irányította az IWF-et, többek között 40 pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve olyan sportolókhoz köthetően, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon, és 10.4 millió dollárral (3.1 milliárd forinttal) nem tud elszámolni.

A CAS elé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) vitte az ügyet. Utóbbit a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség kérte fel, hogy vizsgálja ki a történteket.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
15 órája

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:56

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52