Birkózó-vb: Kecskeméti Krisztián sima győzelmével kezdődött a harmadik nap

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 11:54
null
Kecskeméti Krisztián technikai tussal elért sikerrel nyitott a belgrádi birkózó-vb-n (Fotó: Árvai Károly)
A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában Kecskeméti Krisztián könnyed sikerrel mutatkozott be hétfőn a belgrádi birkózó-világbajnokságon, melynek harmadik napján négy magyar lép szőnyegre – írja az MTI.

A Cegléd-KIMBA 23 éves sportolója a 32 között kezdte meg szereplését a brazil színekben versenyző, 38 éves Marat Garipov ellen, aki kevés ellenállást tanúsított.

Kecskeméti már az állóbirkózásban is sokkal meggyőzőbb volt, egyértelműen irányított, majd miután riválisát passzivitás miatt leküldték (1:0), eldöntötte a mérkőzést. A magyar kötöttfogású előbb emelés után eldobta (3:0) Garipovot, aki szabálytalanul akadályozta meg újabb indítását, amiért kétpontos intést kapott (5:0) és ismét le kellett mennie parterhelyzetbe. A kazah születésű brazil birkózó megpróbáltatásai néhány másodperccel ezt követően véget értek, miután Kecskeméti nagy ívben eldobta (9:0), s így technikai tussal győzött.

A magyar sportolóra a nyolcaddöntőben lényegesen nehezebb feladat vár, mivel az első kiemelt, kétszeres vb-ezüstérmes kirgiz Zsolaman Sarsenbekovval kell megküzdenie.

A délelőtti programban Vitek Dáriusz (130 kg) és Szél Anna (62 kg) lép még szőnyegre, mind a ketten a nyolcaddöntőbe jutásért kezdenek. Az esti programbanLévai Tamás a bronzéremért mérkőzik a 82 kilogrammosok között.

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
3 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
6 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
6 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
12 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
12 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
Tegnap, 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
Tegnap, 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik