Evezés: egyik egységünk sem jutott 12 közé szerdán a vb-n

2022.09.21. 14:36
null
Pétervári-Molnár Bendegúz (Fotó: Nemzeti Sport)
A szerdai programban érintett négy magyar egység közül egyiknek sem sikerült a legjobb tizenkettő közé kerülni az evezősök racicei világbajnokságán – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

 

A vb negyedik versenynapján a férfiaknál Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban, Ács Kristóf és Bácskai Máté kétpárban, Galambos Péter és Tamás Bence könnyűsúlyú kétpárban a középdöntőben, míg Pető Zsolt PR1 egypárban a reményfutamban volt érdekelt.

Közülük Pétervári-Molnár teljesített a legjobban, a magyar evezős 7:08.47 perc alatt tudta le a távot, amellyel futamában negyedik lett, ám ezzel is lemaradt a továbbjutásról, miután hat másodperccel kanadai riválisa mögött végzett.

Ács Kristóf és Bácskai 6:41.19 perccel futamában a hatodik, utolsó lett, míg Galambos és Tamás 6:43.10 perccel futamában ötödikként végzett. Mindkét egység jócskán, húsz másodperc körüli hátránnyal maradt le a még továbbjutást érő harmadik helyről.

A három egység – csakúgy, mint a Juhász Adrián, Simon Béla kettes – csütörtökön a délutáni programban a C/D-elődöntőben küzdhet majd legközelebb, a 13. helyért.

Pető reménydöntős futamában 10:34.79 perces eredménnyel az ötödik, utolsó helyen végzett, ezzel tíz másodperccel maradt el a már elődöntőbe jutó mexikói evezőstől. A magyar paraversenyző számára a vasárnapi C-döntőben ér majd véget a vb-szereplés, ahol ő már közvetlenül a 13. helyért csatázhat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51