Evezős-vb: Galambos és Tamás futamgyőztesként középdöntős

2022.09.19. 17:57
null
Galambosék folytathatják (Fotó: Magyar Evezős-szövetség)<br />
Galambos Péter és Tamás Bence futamgyőztesként jutott középdöntőbe férfi könnyűsúlyú kétpár versenyszámban az evezősök racicei világbajnokságának második versenynapján – írta az MTI.

A hétfő délutáni reményfutamokban a magyar egységnek az első vagy a második helyen kellett végeznie ahhoz, hogy a folytatásban ott legyen a legjobb 24 között. A hajó jó rajtot vett, és török, valamint üzbég riválisával azonnal meglépett. Féltávnál már látszódott, hogy hármójuk közül kerül ki a két továbbjutó, az egyiptomi és a hongkongi hajó ugyanis jócskán leszakadt. Galambosék erős második ezret nyitottak, 1500 méternél magabiztosan vezettek, míg a törökök a hajrájukban bíztak.

Utóbbi aztán csak arra volt elég, hogy biztosan végezzenek másodikként a 6:25.48 perces eredménnyel győztes magyarok mögött. Az olimpiai programban szereplő férfi könnyűsúlyú kétpárban szerda kora délután rendezik a négy középdöntős futamot.

A férfi ketteseknél Simon Béla és Juhász Adrián viszont nem tudott a 12 közé jutást érő első két hely valamelyikén végezni reményfutamos menetében. A magyarok szinte az egész távon a hatodik, utolsó helyen eveztek, esélyük sem volt megszorítani a tempót diktáló litván és olasz egységet, amelyek végül magabiztosan teljesítették céljukat. Simon és Juhász 6:45.49 perc alatt végül ötödikként, a hollandokat lehajrázva zárt, és csütörtök délután a C/D elődöntőben majd a 13. helyért küzdhet tovább.

A magyar küldöttségből utolsóként Pető Zsolt mutatkozik be a vb-n, a paraevezősöknél egyedüli magyarként induló evezős kedden PR1 egypárban rajtol.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
16 órája

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51