Birkózás: Muszukajev és Lévai is szőnyegre lép a világválogatottban

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.25. 14:43
null
Muszukajev és Lévai is harcba szállnak a világkupán (Fotó: MBSZ/UWW)
A magyar birkózás két kiválósága, a szabadfogású 65 kilogrammos Muszukajev Iszmail (FTC) és a kötöttfogású 77 kilogrammos Lévai Zoltán (BHSE) is szőnyegre lép a világválogatott színeiben a nemzetközi szövetség (UWW) által szervezett világkupán – hívta fel a figyelmet a Magyar Birkózószövetség.

 

Többéves szünet után tér vissza ez a nemzeti válogatottak közötti csapatverseny, amelyen ezúttal mindhárom szakágban szerepel egy úgynevezett All World-gárda is. Ebbe hazánk a kötött- és szabadfogásban is delegál egy-egy birkózót, a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Lévai Zoltánt, valamint az Európa-bajnok, kétszeres vb-harmadik Muszukajev Iszmailt.

„Nagyon örülök annak, hogy a világválogatott tagjaként szerepelhetek a világkupán, ez is azt jelzi, hogy jó úton haladok. Második alkalommal birkózom ilyen lebonyolítású, nívós versenyen, színt hoz a felkészülésembe. A belgrádi vb-n szereplő legjobb öt válogatott saját csapattal indul, a világválogatottba, azt hiszem, csupán egyetlen olyan sportoló került, aki nem állt dobogóra Szerbiában. Szóval nagyon erősek vagyunk, jó lenne, ha mi nyernénk meg a versenyt” – nyilatkozta Lévai.

A kötöttfogásúak november 5. és 6. között mérkőznek meg egymással Azerbajdzsán fővárosában, Bakiban. Az A-csoportban Törökország, Irán és Kirgizisztán, a B-ben a világválogatott mellett a házigazda Azerbajdzsán és Szerbia képviselteti magát.

Az idén vb-2. Lévait és csapattársait, a grúz Curcumiát (55 kg), Abuladzét (63 kg) és Hecurjanit (67 kg), a kazah Szultangalit (60 kg), az ukrán Kulikot (72 kg), az üzbég Berdimuratovot (82 kg), a dán Bisultanovot (87 kg), a bolgár Milovot (97 kg), valamint a litván Knystautast (130 kg) egyaránt a szeptemberi belgrádi világbajnokságon elért eredményeik alapján hívták meg az All World-csapatba.

A szabadfogásúak majd csak december 10. és 11. között csapnak össze, méghozzá az Egyesült Államokban, az Iowa államban található Coralville városában. Ebben a szakágban sorsolás ugyan még nem volt, azt azonban a belgrádi vb-csapatpontverseny alapján tudni lehet, hogy a világválogatott mellett az Egyesült Államok, Irán, Japán, Mongólia és Grúzia válogatottja lesz érdekelt.

Az All Worldben az idén Eb-győztes és vb-3. Muszukajev mellett megtalálható még a kirgiz Akmatalijev (70 kg) és Budazsapov (79 kg), a szlovák Salkazanov (74 kg) és Tsakulov (97 kg), illetve az albán Abakarov (57 kg), a bolgár Vangelov (61 kg), a kazah Dauletbekov (86 kg), az azeri Nurmagomedov (92 kg) és az ukrán Hocjanivszkij (125 kg).

Legfrissebb hírek

Bajcajev Vlagyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
4 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 13. rész: Repka Attila

Egyéb egyéni
7 órája

Kuramagomedovot megállította az olimpiai bajnok, kiesett a vb-n

Birkózás
7 órája

Bajcajev Vlagyiszlav bronzmeccses a birkózó-világbajnokságon

Birkózás
13 órája

Muszukajev Iszmail: Komoly ok nélkül sosem viselkednék így

Birkózás
13 órája

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
2025.09.13. 20:24

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
2025.09.13. 13:18

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37
Ezek is érdekelhetik