Sakk: Rapport Richárd magyar riválissal játszott először román színekben

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 12:26
null
Rapport Richárd korábban, még magyar versenyzőként (Fotó: Olaf Kraak / ANP / AFP)
Rapport Richárd román színekben az első játszmáját éppen egy magyar sakkozó ellen vívta. Az ausztriai Mayrhofenben zajló Klubcsapatok Európa-kupáján a román Superbet csapat játékosaként Németh Miklóst győzte le a Dunaszerdahely elleni mérkőzésen – olvasható a Magyar Nemzet internetes oldalán.

Mint beszámoltunk róla, szeptember elején vált hivatalossá, hogy Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását. Egy hónapot kellett arra várni, hogy debütáljon, ráadásul éppen egy magyar sakkozóval ült asztalhoz először román színekben.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint Rapport a román Superbet csapat tagjaként vesz részt az ausztriai Mayrhofenben zajló Klubcsapatok Európa-kupáján. A 2. fordulóban játszott először, az ellenfél a kizárólag magyar sakkozókból álló Dunaszerdahely volt.

Rapport ellenfele a nemzetközi mester Németh Miklós volt, aki sokáig jól tartotta magát, de Rapport a végjátékban érvényesítette a papírformát.

A Superbet csapata 5:1-es győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd győzött, zárkózik az élmezőnyre a FIDE Frand Swiss tornán

Egyéb egyéni
2025.09.11. 19:59

Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél

Egyéb egyéni
2025.09.11. 12:43

Rapport remizett, Szjugirov nyert a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.09. 20:24

Rapport kikapott az éllovastól, Gaál kétszer remizett a Grand Swiss-tornán

Egyéb egyéni
2025.09.08. 20:55

Rapport kétpontos, Gaál remizett a korábbi világbajnokkal a FIDE Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:07

Elképesztő jelenet, Gaál Zsóka legyőzte a korábbi világbajnoki döntőst a Grand Swissen! – videó

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:14

Rapport Richárd is asztalhoz ül a szamarkandi Grand Swissen

Egyéb egyéni
2025.09.03. 13:31

Rapport Richárd 29., Gaál Zsóka a lányoknál 7. a sakkvilágranglistán

Egyéb egyéni
2025.09.01. 09:06
Ezek is érdekelhetik