Sportlövő-vb: Péni István bronzérmes 300 méter összetettben

2022.10.25. 13:41
null
Péni István bronzérmet szerzett 300 méter összetettben a kairói vb-n (Fotó: Nemzeti Sport)
Péni István bronzérmet nyert a 300 méter puska három testhelyzetű versenyszámban a Kairóban zajló sportlövő-világbajnokság keddi napján – írja az MTI.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nem olimpiai szám egyéni versenyében Péni a 192 körös térdelő rész után fekvő és álló testhelyzetben kiválóan lőtt, előbbiben hibátlan teljesítményt nyújtva 200 kört ért el, míg utóbbiban 197 körig jutott. Péni így 589 körrel zárt, ami a harmadik helyre volt elég.

Győzött a francia Emilien Chassat 592 körrel, második lett a finn Aleksi Leppa 590 körrel.

Az olimpiai kvalifikációs vb-n korábban a felnőttek sem érmet, sem pedig kvótát nem szereztek.

„A térdelő közben leszakadt az ég, alig lehetett látni a táblát az esőben. Ráadásul a vadonatúj lőtér teljesen beázott, pont a lőállásomban egy nagy tócsa keletkezett, és abban kellett teljesítenem a fekvőt és az állót. Ugyanakkor ez a két testhelyzet kiválóan sikerült úgy, hogy a térdelő után tudtam, hogyha erről a világbajnokságról is éremmel szeretnék hazatérni, akkor közel hibátlanul kell befejeznem. Végül három 9,9-et lőttem a húsz fekvő és húsz álló lövésből, amivel sikerült felállnom a dobogóra. Nagyon örülök a bronzéremnek!” – fogalmazott a magyar sportlövő.

A juniorok között két bronzérem volt a magyar mérleg, a férfi puskások 50 méter fekvő versenyszámában Török Ferenc, a nők 25 méteres pisztoly számában pedig Jákó Miriam végzett a harmadik helyen.

A vb-n nyolc olimpiai egyéni számban osztottak ki négy-négy kvalifikációs helyet a 2024-es párizsi játékokra.

Legfrissebb hírek

Nagy Ákos Károly remekelt gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő ob-n

Egyéb egyéni
3 órája

Erős teljesítménnyel hangolódtak sportlövőink a novemberi világbajnokságra

Egyéb egyéni
2026.09.23. 21:25

Sportlövő Masped-kupa: két magyar bronzéremmel zárult a verseny

Egyéb egyéni
2026.09.19. 16:57

Péni István és Vintze Regina is aranyérmes a sportlövő Masped-kupán

Egyéb egyéni
2026.09.17. 20:25

Sportlövő Masped-kupa: Péni István remekelt légpuskában

Egyéb egyéni
2026.09.16. 15:20

Sportlövészet: Mészáros és Péni sikere a vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.13. 19:12

Péni István kiváló eredménnyel győzött az 50 méteres puska vb-válogatón

Egyéb egyéni
2026.09.12. 19:09

Paralimpia 2028: megvan az első magyar kvóta!

Egyéb egyéni
2026.09.10. 10:08