Párizs 2024: partneri megállapodást kötött a MOB és az MTVA

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.10. 13:08
null
Papp Dániel és Gyulay Zsolt kézfogása (Fotó: Szabó Miklós)
A MOB és az MTVA csütörtökön partneri megállapodást kötött egymással, amelynek köszönhetően a magyar szurkolók minden eddiginél közelebbről követhetik a 2024-es párizsi olimpiára készülő sportolók felkészülését.

Stílusosan a Pavillon de Paris étteremben írta alá a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt, valamint az MTVA vezérigazgatója, Papp Dániel azt a partneri megállapodást, amelynek középpontjában a 2024-es párizsi olimpia áll. Még 624 nap van hátra az ötkarikás játékokig, a két fél azonban kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy az M4 Sport nézői az addig vezető úton is végigkísérhessék a magyar sportolókat.

Amellett, hogy a MOB az eddigieknél is jelentősebben segíti a csatorna munkáját (exkluzív interjúk szervezése, információk szolgáltatása, stb.), decembertől egy új sorozat is indul „Párizsi beszálló” címmel. A Somogyi Dia által készített négy-nyolcperces, lazább hangulatú magazinos kisfilmek célja, hogy megmutassák az embert a sportoló mögött, valamint betekintést engedjenek, milyen kemény és rögös út vezet az olimpiáig.

Gyulay Zsolt kiemelte, a kezdeményezésnek köszönhetően az olimpián már ismerősként szurkolhatunk a magyar sportolóknak: „Már folyik a felkészülés, a kvalifikációs versenyek egyre nehezebbek, a következő időszak a kvótaszerzés jegyében zajlik. Épp nemrég folytattunk szakmai konzultációt a szövetségekkel, és úgy véljük, 115 és 210 közé lőhetjük be azt a kvótaszámot, amelyet megszerezhetnek a magyar sportolók. Nagy öröm, hogy az útjukat végigkíséri a közmédia, és ezzel a megállapodással még nagyobb figyelmet kapnak, mire eljutnak Párizsig. Ők és sportágaik is még ismertebbek lesznek, és ez a MOB egyik legfontosabb feladata.”

Papp Dániel óriási eredménynek tartja, hogy az M4 Sport a Magyar Olimpiai Csapat hivatalos otthonának nevezheti magát, és a csatornánál ennek megfelelően dolgoznak majd a következő időszakban: „Ez nem öncélú együttműködés, valóban szeretnénk közelebb hozni a közönséget a sportvilághoz az olimpiai felkészülés jegyében. Hiba lenne csupán az olimpia két és fél hétre koncentrálni, és mivel szívügyünknek tekintjük a magyar sportolókat, a köztes időben is foglalkozunk velük. A bemutatást határainkon túlra is kiterjesztjük, így a kábelelőfizetéssel rendelkező erdélyiek és felvidékiek is magyar nyelven nézhetik az olimpiai közvetítéseket.”

A sajtótájékoztatón részt vett továbbá az olimpiai bajnok kajakozó Csipes Tamara, a nyáron világbajnoki ezüstérmet szerző vízilabdázó Leimeter Dóra, valamint a világbajnoki bronzérmes birkózó Lévai Tamás is, akik a párizsi hangulatú étteremben gasztronómiai tudásukat is megvillantották. A franciák egyik kedvenc édessége, a Créme Brulée elkészítésének utolsó fázisában segítettek: zsebsárkánnyal karamellizálták a cukrot a desszert tetején.

A bejelentésen részt vett Csipes Tamara (balra), valamint Leimeter Dóra (jobbról a második) és Lévai Tamás (jobbra) is (Fotó: Szabó Miklós)
A bejelentésen részt vett Csipes Tamara (balra), valamint Leimeter Dóra (jobbról a második) és Lévai Tamás (jobbra) is (Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)
(Fotó: Szabó Miklós)

 

Legfrissebb hírek

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
8 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
2025.09.12. 16:56

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46
Ezek is érdekelhetik