Birkózás: pénzdíjas lesz a rangsorverseny-sorozat

Vágólapra másolva!
2023.01.18. 20:06
null
Fotó: uww.org
Pénzdíjas lesz a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) által szervezett rangsorverseny-sorozat, melynek utolsó állomását Budapest rendezik júliusban.

 

A szervezet szerdán tette közzé a honlapján, hogy a február elsején, Zágrábban rajtoló sorozat során 390 ezer svájci frankot (155.8 millió forintot) oszt ki az állomások érmesei között.

Az első helyezettek 1500, a másodikok 750, míg a harmadikok 500 svájci frankot kapnak kézhez, sőt a vezető testület azt is megszavazta, hogy az év birkózója – amelyet a három fogásnem mind a 30 súlycsoportjában kihirdetnek majd az év végén – 5000 svájci frankos (csaknem 2 millió forintos) jutalomban részesül.

Az UWW már korábban kihirdette a Ranking Series további állomásait is: február 23-tól Egyiptomban folytatódik a sorozat, majd egy hosszabb szünet után június elsejétől Kirgizisztánban, míg július 13-tól Budapesten gyűjthetnek pontokat a birkózók, akik ezeken a versenyeken minden súlycsoportban két kilogrammos engedményt kapnak a mérlegelésnél.

A rangsor- és a világversenyeken elért helyezésekért pontokat kapnak a birkózók, így alakul ki a világranglista, melynek legjobbja kapja majd az év birkózója elismerést, egyúttal a legjobb nyolc kiemelt lesz a 2023-as, belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
7 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
14 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
2025.09.12. 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
2025.09.12. 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10
Ezek is érdekelhetik