Darts: „A fociról néha átkapcsolok a vb-re, kivéve, ha a Manchester United játszik”

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2023.01.01. 10:41
Már a negyeddöntőknél jár az idei darts-vb, miközben kiderült, ki nyerte a viadalt közvetítő Sport Tv Darts-kupáját. Molnár Csaba, azaz Fura Csé végig kiválóan teljesített, de a döntőben hozta a legjobb formáját. 

A vártnál simább csatát hozott a Sport Tv Darts-kupa döntője, amelyben a mezőny egyetlen zenésze, Molnár Csaba, azaz Fura Csé mérkőzött meg a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázójával, Ligetvári Patrikkal. Utóbbi az elődöntőben a verseny egyik nagy esélyesét, Bartha Zoltánt búcsúztatta, de a döntőben már nem tudott meglepetést okozni a majdhogynem profi szinten játszó ellenfelének.

„Viszonylag kevesen tudják rólam, hogy mennyire szeretem a futballt, fanatikusan drukkolok a Manchester Unitednek, szinte minden lépésüket követem, Ám az elmúlt egy-két évben olyan szinten mentem rá a dartsra, hogy néha már átkapcsolok a vb-re a futballról, ami nálam nagyon nagy szó – persze a MU-meccs ez alól kivétel. Viszont ez azt jelenti, hogy a darts már szerelem nálam” – árulta el a Follow the Flow rappere.

Videónkban beszél arról is, hogyan érezte magát a sportolók körében, sorra veszi a végső győzelemig vezető útját, valamint azokról a nyilakról is beszél, amelyeket a trófea mellett bezsebelt. Természetesen az is kiderül, ki a kedvence, kinek szurkol a dartsvilágbajnokságon.

NÉZZE MEG A DÖNTŐ LEGIZGALMASABB PILLANATAIT!

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Rosta Miklós: Amíg itt vagyunk az Eb-n, küzdünk és harcolunk az utolsó percig

Kézilabda
2026.01.27. 22:39

„Most már mindegyik meccs élet-halál kérdése” – Szlovénia ellen folytatjuk a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.25. 10:24

Palasics Kristóf: Nem engedhetjük meg magunknak, hogy húsz gólt kapjunk egy félidő alatt

Kézilabda
2026.01.23. 20:22

Szita Zoltán: Lassan majdnem minden poszton bevethető vagyok

Kézilabda
2026.01.17. 20:42
Ezek is érdekelhetik